- Örülök, hogy itt lehetek! Nagy várakozásokkal érkeztem, mert tudom, hogy a Diósgyőr a magyar labdarúgás egyik tradicionális klubja - kezdte Lirim Kastrati. - Sokszor játszottam már a DVTK ellen, és mindegyik kemény meccs volt, emlékszem a szurkolók által teremtett kiváló hangulatra is.
Miután eligazoltam Magyarországról Lengyelországban játszottam másfél évet, ahol egy újabb futballkultúrát ismertem meg. Ősszel viszont csapat nélkül, személyi edző segítségével készültem, ami nem volt egyszerű, de most készen állok a folytatásra. Decemberben Újpesten edzettem, és velük kezdtem el a felkészülést, pályára léptem egy felkészülési mérkőzésen is, így ha nem is tökéletes, de közel százszázalékos állapotban érkeztem a DVTK téli edzőtáborába. Most pedig alig várom, hogy magamra húzzam a piros-fehér mezt.

- A klub és a játékos számára is kedvező ajánlatot kaptunk Gera Dániel játékjogára, ezért gondoskodnunk kell a pótlásáról (a játékos már el is hagyta az edzőtábort - a szerk.). Szakos Bence nagyon tehetséges, korosztályos válogatott, ám egy jobbhátvéddel nem lehet nekivágni a tavasznak - tette hozzá Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója. - Ezen kívül több belső védünk is sérüléssel bajlódik, erre is próbáltunk reagálni. A kiváló korban lévő Lirim Kastrati mindenekelőtt jobb oldali szélső védőként képes jó teljesítményt nyújtani, és a másik szélen is bevethető, de szükség esetén középen is tud játszani. A nagyszerű olasz iskoláinak köszönhetően gyakorlatilag a védelem minden posztján, három- és négyvédős rendszerben is használható. És nem mellesleg jól ismeri a magyar bajnokságot is.

Lirim Kastrati Jugoszláviában született, majd gyerekként családjával Olaszországba költözött. Játszott az AS Roma és a Bologna FC korosztályos csapataiban, a felnőttek között viszont Magyarországon mutatkozott be. Az első évben rögtön Magyar Kupát nyert az Újpesttel, majd a lengyel Widzew Łódź csapatában szerepelt. Ősszel csapat nélkül edzett, így most csak vele kellett megállapodni.

Lirim Kastrati aláírta másfél éves szerződését, és már meg is érkezett Dél-Spanyolországba, ahol bekapcsolódik a közös munkába. A téli edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzésen (csütörtök 15 óra, Sotogrande, Santa Maria Polo Club) a Wolfsberger AC ellen a tervek szerint be is mutatkozik a DVTK színeiben.

Névjegy

Vezetéknév: Kastrati
Keresztnév: Lirim
Születési idő: 1999. február 2.
Születési hely: Turjak (Jugoszlávia)
Állampolgárság: olasz
Magasság: 178 centiméter
Poszt: szélső védő 

Sikerei

Magyar Kupa-győztes (2020/2021, Újpest)

Pályafutás

2025/2026 tavasz Diósgyőri VTK (NB I.)
2024/2025 Widzew Łódź (Lengyelország, 1. osztály) 12/0
2023/2024 Widzew Łódź (Lengyelország, 1. osztály) 5/0
2022/2023 Újpest FC (NB I.) 13/0
2021/2022 Újpest FC (NB I.) 18/1
2020/2021 Újpest FC (NB I.) 28/1
2019/2020 Bologna FC U19
2018/2019 Bologna FC U19
2017/2018 AS Roma U19
2016/2017 AS Roma U19
2015/2016 AS Roma U17
2014/2015 AS Roma U17
2013/2014 AS Roma utánpótlás
2012/2013 San Paolo Padova