AZ ELSŐ SZÁZ MÉRKŐZÉS
- Számon tartod pályafutásod mérföldköveit?
- Nagyjából tisztában szoktam azzal lenni, hogy éppen hol tartok, de azt nem állítom, hogy álmomból felkeltve is pontos számot tudnék mondani. Ebben az esetben is csak annyit tudtam, hogy hamarosan kerek számhoz érek..
- Milyen érzés?
- Közel négy éve viselem a diósgyőri mezt, hatalmas büszkeséggel töltött el ez a jubileum, száz mérkőzés egy klubban az már valami. Jól érzem magam a DVTK-nál, a következő célom a 200. mérkőzés, ám azt sem titkolom, hogy amennyiben érkezik egy olyan megkeresés külföldről, ami szintlépést jelent, akkor látok benne kihívást. Azonban ez jelenleg nem aktuális, tisztában vagyok vele, hogy ehhez hosszú időn keresztül kell egyenletesen magas teljesítményt nyújtanom. Mindenesetre most azt mondom, a karrierem egy jó szakaszában járok.
![]() |
| Bényei Ágoston túl a 100. mérkőzésén a DVTK mezében (Fotó: Kovács Donát) |
- Emlékszel még, hogy milyen várakozással érkeztél Diósgyőrbe?
- Persze, nagyon izgultam, hiszen korábban éveken keresztül Debrecenben játszottam, és ez volt az első klubváltásom. Ezzel együtt nagyon vártam is, és végül azt kaptam, amit elképzeltem. Valójában Diósgyőrben léptem be a felnőtt fociba, és itt tapasztaltam meg, milyen is ez a világ, például sokkal nagyobb a konkurenciaharc, mint az utánpótlásban. Azt nem állítom, hogy a jövőben nem érhet semmilyen meglepetés a fociban, de már legalább sok mindenbe belekóstoltam. Az első idényben rekord pontszámmal nyertünk aranyérmet, és visszajutottunk az élvonalba. A folytatás ugyan felemásnak nevezhető, mert megesett, hogy sérülés hátráltatott, máskor nem én voltam az aktuális vezetőedző első számú jelöltje az adott posztra, mégis voltak olyan időszakok, amikor jól ment a játék. Összességében nagyon hasznos játékperceket kaptam az NB I.-ben, így a mai napig tudok tanulni, fejlődni.
- Most pedig lássuk a diósgyőri évek csúcspontjait! Azt nem is kérdezem, melyik volt a legnagyobb gólod…
- Igen, egyértelműen az Üllői úton lőtt kapáslövés az, amit az év góljának is választottak.
- És melyik volt a legemlékezetesebb meccsed?
- Ez már fogósabb kérdés! Elsőként a Kozármisleny elleni mérkőzés ugrik be, ahol matematikailag is bebiztosítottuk a feljutást. Én lőttem az első gólt, és adtam egy gólpasszt, de ezen túl is jól ment a játék. Ha többet is mondhatok, akkor az előbb már emlegetett FTC elleni 3-3 is ebbe a kategóriába tartozik, vagy a legelső tiszakécskei találkozó, ahol egy duplával mutatkoztam be a diósgyőri szurkolóknak, de az első NB I.-es gólom is szép emlék a debreceni 2-2-es meccsen.
FIATALBÓL RUTINOS JÁTÉKOS
- A “fiatal ajánlás” kritikusai szerint éppen a kifutó korosztályok a rendszer egyik Achilles-sarka. Például 2003-ban született játékosként idén te sem nem tartozol a támogatott játékosok közé, viszont akadnak nálad sokkal rutinosabb labdarúgók is. Hogyan éled meg ezt a helyzetet?
- Ha Magyarországon ezek az ösztönzők, akkor ennek kell megfelelni, ilyen körülmények között kell olyan teljesítményt nyújtani, hogy minél több játéklehetőséget kapjak. Azaz számomra ez csak újabb motivációt jelent, mert most már senki nem mondhatja rám, hogy csak a korom miatt játszok. Ezen kívül egyre nagyobb felelősség hárul rám, mert ahogy jönnek a még fiatalabbak, úgy kell az öltözőben is karaktert mutatni, vagy éppen a pályán a testbeszéddel azt üzenni, hogy én is a csapat egyik vezére vagyok. Ezen az úton is jól haladok, mert alapvetően nem vagyok harsány, hangos típus, a fociban viszont elengedhetetlen, így tudatosan fejleszteni kell ezt az oldalam is.
- Az öltözőben számon tartjátok, hogy ki mióta tagja a DVTK első csapatának?
- Napi szinten nem téma, de az átigazolási időszakokban mindig szóba kerül, hogy ebből a szempontból kik a legrutinosabbak. Most télen Gera Dániel és Jurek Gábor távozásával újabb két bajnokkal lettünk kevesebben, ugyanis Bárdos Bence, Szatmári Csaba és Bokros Szilárd már az öltözőben “fogadott”, (igaz, utóbbi utána egy évet Kassán vendégszerepelt) Holdampf Gergő viszont velem együtt érkezett abba a csapatba, ami az idény végén aranyérmesként jutott fel. Úgyhogy így öten alkotjuk a kemény magot.
És jó, hogy szóba hoztad az öltözőt, mert ahhoz, hogy jól érezzem magam, rengeteget hozzátesz, hogy évről évre nagyon jó a brigád, minden nap várom, hogy mehessek edzésre.
- Száz mérkőzést követően nem kérdés, hogy diósgyőri játékossá váltál, de mennyire lettél miskolci?
- Hallani is jó, hogy diósgyőri labdarúgó vagyok! És hogy mennyire vagyok miskolci? A negyedik éve ez a város az otthonom, ide jövök haza, a jegyesemmel itt keresünk programot az edzések között. Mondjuk most kissé leegyszerűsödik a szabadidő kitöltése, mert elkezdtük szervezni az esküvőt 2027 júniusára, ami nem kis feladat.
![]() |
| Bényei Ágoston a Kisvárda Master Good ellen szerezte meg első találatát ebben az idényben (Fotó: Szabó Krisztián) |
2026 TAVASZA
- A beszélgetés végéhez közeledve pedig lássuk a közelmúltat! Hogyan látod az év első hónapját?
- Hiába játszottunk jól Debrecenben, nekünk állt a Kisvárda elleni találkozó, és döntetlent játszottunk a listavezetővel, összességében mégsem indult jól az év. Azzal kezdődött, hogy Debrecenben kicsúszott a három pont a csapat kezéből, pedig már az első félidőben le lehetett volna zárni a találkozót…
- A Kisvárda ellen a kispadról beállva is nyerőember lehettél volna, nem rajtad múlt, hogy csak egy pontot ért a gólod.
- Nem hiába beszéltünk a száz diósgyőri mérkőzésemről, már van annyi rutinom, hogy ha a kispadon kezdek, akkor is az első perctől kezdve készen állok arra, hogy szükség esetén be tudjak állni. Persze a rövid bemelegítés elengedhetetlen, de a sípcsontvédő mindig rajtam van, és bekötött cipőben követem az eseményeket. Így történt a téli FTC elleni bajnokin, ahol Holdi (Holdampf Gergő - a szerk.) helyett cseréltek be, vagy éppen most, amikor Sapát (Ivan Šaponjić - a szerk.) váltottam már az első félidőben. Gyorsan fel tudtam venni a mérkőzés ritmusát, és még az első félidőben betaláltam.
Jó lövés volt, pontosan a bal alsó sarkot lőttem ki. Ha egy kicsit bentebb megy, akkor hárít a kapus, ha egy kicsit kintebb, akkor pedig kapufa, szóval tökéletes lövés volt, még ha nem is a legerősebb. De azzal sem könnyítettem meg a kapus dolgát, hogy a védő lába között húztam vissza a rövid alsóba a labdát.
Ez az egy gól el is dönthette volna a három pont sorsát, ám később az ellenfél kiegyenlített. Így lett a háromból csak egy pont, azonban nagyon kellett nekem ez a gól, hogy jöjjön a több is, és a gólpasszok is.
- A Magyar Kupában talán a DVTK kapta a legnehezebb sorsolást (a címvédő idegenben), majd rá három nappal ismét Pakson kellett nyerni. Bíztál a kettős sikerben?
- Az mindenképpen bizakodásra adott okot, hogy Vladimir Radenković stábja megtalálta a Bognár György által preferált játék ellenszerét, és kifejezetten jól szereplünk az irányításával a Paks ellen (6 mérkőzés, 5 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség a mérleg - a szerk.) Ezt a jó sorozatot tudtuk folytatni, mert ült a taktikánk, pedig a paksiak idén is a mezőny első felében szerepelnek. És az kupameccs megadta az alaphangot a bajnokira is, ahol a döntő szituációkban végre a mi javunkra fordult a mérkőzés, Karlo Sentić büntetőt védett, mi pedig remekül használtuk ki a lehetőségeinket, és lőttünk két gólt a hajrában.
- Ebben az idényben többnyire csereként jutsz szóhoz, de nem időhúzó csereként, hanem olyan játékosként, akitől új lendületet vár a stáb. Mennyire fekszik jól neked ez a feladat?
- Én is jobban szeretek kezdeni, mint menet közben beállni, ráadásul véleményem szerint kezdőként jobb teljesítményt tudok nyújtani.
Azonban ebben a kérdésben a szakmai stáb dönt, nekem pedig alkalmazkodnom kell, de az utóbbi négy mérkőzés azt mutatja, hogy ezen a téren is fejlődtem, hiszen a rendelkezésre álló időben hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez. A Kisvárda ellen gólt szereztem, az ETO ellen túlzás azt mondani, hogy a lábamban volt a gól, de találtam már be olyan lövésből, mint amit közvetlenül a lefújás előtt eleresztettem, és nem is sokkal ment fölé. A paksi kupameccsen is tudtunk zavart okozni, de még fontosabb a bajnoki, ahol a beállásomat követően szereztük a két gólunkat. Mind az öt csere lendített a játékon, és ennek is köszönhetően a hajrában meg tudtuk nyerni a mérkőzést.
- Hétvégén Újpestre utazik a DVTK. Mit vársz a mérkőzéstől?
- A lila-fehérek kicsit mumusnak számítanak, de hiába alkotják jó képességű játékosok, ők sem verhetetlenek. A stábnak meg kell találnia a játékuk ellenszerét, nekünk pedig végre kell hajtani azt, amit hétközben gyakoroltunk. Bízom benne, hogy ellenük is meg tudjuk szerezni az első győzelmünket ebben a bajnokságban!




