- Megtisztelő, hogy a klub továbbra is számol velem. Itt voltam az NB II.-es feljutáskor, itt voltam az NB I.-ben, és csapatkapitányként maradok a nehéz időszakban is - fogalmazott Holdampf Gergő. - Akár a saját karrieremet, akár a klub életét nézve mélypontra kerültünk, kiesés sújtott minket, ezért most újra kell építkezni. Innentől kezdve minden erőmmel azon leszek, hogy csapatkapitányként segítsem a klubot, a társakat, hogy legyen a pályán belül is egy biztos pont, akire számíthatnak, legyen minden fiatal játékosnak segítsége. És szépen lassan, alázatosan építkezve visszakerüljünk oda, ahová valók vagyunk - tette hozzá.
- A vezetőség felvázolt egy jövőképet a profi labdarúgó karrierem lezárását követő időszakra, de erőm teljében érzem magam, és a labdarúgó pályafutásomra szeretnék koncentrálni. Júliusban még csak 32 éves leszek, egész életemben vigyáztam az egészségemre, és szerencsére a komoly sérülések elkerültek. Így ez a téma alig nyomott valamit a latba, ennél sokkal fontosabb, hogy most már ezer szállal kötődünk Miskolchoz. És azt sem hagytam figyelmen kívül, hogy Vincze Richárd sportigazgató és a szakmai stáb is nagyon számít rám - mondta a diósgyőri csapatkapitány.
- Egy szerződéshosszabbítás mindig több, mintha egy új igazolást jelentenénk be, és még fontosabb esemény, ha a kapitányunkkal hosszabbítunk - kezdte Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója. - Nagyon fontos számunkra Holdampf Gergő öltözőben betöltött szerepe, ami a pályán szenvedéllyel párosul. Tapasztalt játékosként - aki ismeri az NB I.-et és nyert NB II.-t a DVTK-val - pontosan tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeres legyen egy csapat, ezért nagyon fontos szerepe lesz a pályán is.
Ugyan nem született diósgyőri, de számomra ő a megtestesítője annak az attitűdnek, amit egy DVTK játékosnak mutatni kell. Ezúttal újabb két évre kötöttünk szerződést, ám emellett felvázoltam neki egy hosszútávú életpályamodellt is, mert nagyon szeretném, hogy amikor sokára, mikor a labdarúgó pályafutását befejezi, akkor is a DVTK-család tagja maradna.
Ötödik idényét kezdi el Diósgyőrben Holdampf Gergő, aki tagja volt a Merkantil Bank Ligát rekord pontszámmal megnyerő DVTK-nak, és az elmúlt három évben az élvonalban is alapembernek számított. Az előttünk álló idényben pedig Takács Péter vezetőedző számíthat rá a pályán és az öltözőben is.
Névjegy
Név: Holdampf Gergő
Születési idő: 1994. július 31.
Születési hely: Sopron
Magasság: 181 centiméter
Poszt: középpályás
Mezszám: 25
Sikerei
Az NB II. bajnoka (2022/2023, DVTK)
Pályafutás
2026/2027 Diósgyőri VTK (NB II.)
2025/2026 Diósgyőri VTK (NB I.) 27/0
2024/2025 Diósgyőri VTK (NB I.) 28/0
2023/2024 Diósgyőri VTK (NB I.) 32/1
2022/2023 Diósgyőri VTK (NB II.) 28/1
2021/2022 Szombathelyi Haladás (NB II.) 35/0
2020/2021 Szombathelyi Haladás (NB II.) 33/0
2019/2020 Szombathelyi Haladás (NB II.) 25/3
2018/2019 tavasz Szombathelyi Haladás (NB I.) 8/0
2018/2019 ősz Budapest Honvéd FC (NB I.) 2/0
2018/2019 ősz Budapest Honvéd-MFA (NB III.) 8/0
2017/2018 Nyíregyháza Spartacus (NB II.) 25/0
2016/2017 Nyíregyháza Spartacus (NB II.) 30/0
2015/2016 Soproni VSE (NB II.) 38/1
2014/2015 tavasz Soproni VSE (NB II.) 11/0
2014/2015 ősz Újpest FC (NB I.) 0/0
2014/2015 ősz Újpest U21
2013/2014 Zalaegerszegi TE (NB II.) 17/1
2012/2013 tavasz Chemnitzer FC II
2011-2012 Újpest utánpótlás
2009-2011 ZTE utánpótlás
2006-2009 Sopron utánpótlás


