Az esemény első részében az Újpest elleni találkozó került terítékre: ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán sportigazgató megjegyezte, hogy a játék képe alapján az eredmény túlzó, hiszen voltak olyan periódusok, amelyekben a DVTK jó teljesítményt nyújtott. Az új igazolások közül kiemelte Ivan Šaponjić játékát, aki magabiztosan lőtte be a büntetőt, Anderson Esiti meggyőző és Kecskés Ákos is jó teljesítményt nyújtott. Kovács Zoltán hozzátette: sok az új játékos, kell még idő, amíg a forma kialakul. 


Holdampf Gergő csapatkapitány kiemelte, hogy nem ilyen rajtra számítottak, de a bajnokság csak most kezdődött, így bőven van idő a javításra. Az öltözői hangulattal kapcsolatban elhangzott, hogy újra alakul egy olyan kohézió, amely tavaly ősszel is jellemezte az együttest. Ez pedig nagyon fontos ahhoz, hogy újra sikeres legyen a DVTK. Gera Dániel sem volt boldog a szezonnyitó után, azt viszont elmondta, hogy ebből a meccsből is sokat lehet tanulni.


- A DVTK-val akarok jól szerepelni, meccseket nyerni, ha ez jó játékkal párosul, akkor lehet esélyem újra arra, hogy meghívjanak a válogatottba. Az elmúlt tavasz a csapatnak és nekem sem sikerült jól, de akkor is becsülettel dolgoztam, bármikor tükörbe tudok nézni - fogalmazott Gera Dániel


A Szusza Ferenc Stadionban történtekre reagálva Vladimir Radenković elmondta: számos olyan szerencsétlen szituáció adódott, amire reagálni kellett. Több védő is sérült volt, Siniša Saničanin pedig lázasan vállalta a játékot. A meccsen azonban a vereség ellenére több pozitívumot látott, napról-napra halad a csapat előre, remélhetőleg a támadó szellemű játékot rövidesen a szurkolók is látni fogják.


A nyári szünetben a fiatalok mentek-jöttek. A saját nevelésű játékosokkal kapcsolatban Kovács Zoltán elmondta: Csatári Gergő azért ment el, mert 2003-as születésű, a fiatal szabálynak nem felel meg, ezért a saját fejlődése érdekében is az volt a jó döntés, hogy az NB II.-ben sokat szerepeljen. Hozzá hasonlóan Fekete Vince végigcsinálta a felkészülést, de olyan szakmai döntés született, hogy elengedi a DVTK. Az NB III.-as DEAC-hoz ment, úgy ítélték meg, hogy nem tudott volna a csapatba kerülni. Babos Bence, Babós Levente és Mucsányi Miron megfelel a szabályoknak, ingyen hozták a három tehetséges játékost, és hisznek a tudásukban. 

- Tényleg hiszünk abban, hogy a magyar labdarúgásnak produktum kell, ezért az ajánlásokat megértjük, próbáljuk értelmezni és megfelelni - szögezte le Kovács Zoltán. - A DVTK-t kiemelten segítik, támogatják, ezért nem látok problémát abban, hogy elvárást támasztanak felénk. Az időzítés nyilván jelentett gondot, de két nap alatt igyekeztünk reagálni a fejleményekre. Van, akinek nem lényeges ez a támogatás, nekünk az. 


Kovács Zoltán igyekezett a szurkolóknak elmagyarázni azt, hogy a DVTK-nak minek kell megfelelni a múlt héten kezdődött bajnokság során. Az MLSZ ajánlás egyértelmű: valamennyi mérkőzésen, folyamatosan öt magyar állampolgárságú labdarúgónak kell a pályán lenni, közülük legalább egynek 2005-ben vagy később kellett születnie. Az NSMI feltétele a következő: öt magyarból legalább kettő, olykor három 2005-ös, vagy fiatalabb labdarúgó szerepeltetése. A DVTK esetében a szezon során 7000 percet kell játszaniuk, ebből azonban 2000-et 2004-es játékos is teljesíthet. 

Vladimir Radenković szerint a szabály alapvetően jó, hiszen a magyar játékosok fejlődése és a nemzeti csapat erősítése így valósítható meg. A DVTK vezetőedzője úgy gondolja, hogy az idő volt a szűk keresztmetszet, de ahogy telnek majd a hetek-hónapok, úgy kerülnek majd egyenesbe a dolgok.  


- Fontos, hogy a játékosok nyakába milyen árcédula van akasztva, vagyis mennyiért lehet megszerezni - tért rá az átigazolásokra Kovács Zoltán. - Hogy mennyire válnak be, azt majd az előttünk álló évek döntik el, de mindegyik játékos mellett teljes mellszélességgel kiállunk. A fiatal szabály kapcsán úgy tudom, hogy a kiemelt akadémiákkal rendelkező klubok hozzánk hasonlóan tartani fogják az ajánlást. 


Dr. Világi Péter kommunikációs igazgató elmondta: büszkék arra, hogy 2019-ben az akadémia kiemelt státuszt kapott, amire nagyon sokan pályáztak. A diósgyőri labdarúgás jövője szempontjából pedig rendkívül lényeges, hogy ez a jövőben is megmaradjon, mert hisznek abban, hogy a saját nevelésű fiatalok jelenthetik a DVTK jövőjét. Dr. Világi Péter kiemelte, hogy az MLSZ ajánlás 500 milliós, az NSMI pedig milliárdos nagyságrendet jelent. 

A szurkolói kérdések a fiatal ajánlások mellett a DVTK költségvetésére és a konkrét célokra vonatkoztak, valamint szóba kerültek a szponzorációs szerződések is. A HELL ENERGY ötödik, az Apollo Tyres pedig a nyolcadik éve áll a klub mellett, és a Borsodi további szerepvállalása is is biztosított, ami abban is megnyilvánul majd, hogy minden hazai mérkőzésen még nagyobb szurkolói zónával várja a klub a családokat.