Általános információk:
A DVTK kosárlabda szezonbérletek a DVTK HUNTHERM valamennyi hazai, a DVTK által megrendezésre kerülő magyar bajnoki NB I/A, Magyar Kupa és nemzetközi kupamérkőzések látogatására jogosítja fel tulajdonosát.
A DVTK HUNTHERM hazai mérkőzéseinekjelenlegi (egyelőre az alapszakasz végéig kiírt) menetrendje ide kattintva böngészhető. A mérkőzések időpontja az MKOSZ későbbi döntéseitől függően a későbbiekben módosulhat.
Fontos tudnivaló, hogy biztonsági okokból a hazai és a vendég csapatpad az ősztől helyet cserél, illetve a vendég csapatpad mögötti és melletti első két sorba nem váltható sem jegy, sem bérlet. Szeretnénk felhívni a szurkolóink figyelmét, hogy az állva szurkolás biztonsági okokból kizárólag a B „Ultra” szektorban engedélyezett, így aki állva szeretne szurkolni, azt kérjük, hogy a B szektorba váltsa meg a jegyét vagy a bérletét.
A következő szezonban fontos változás lép érvénybe a gyermekek belépésével kapcsoltban. Az ide vonatkozó szabályokra ismét felhívjuk a figyelmeteket.
(Bölcsődés korú) 2022. január 1. után született gyermekekre vonatkozó információk:
• A 2022. január 1. után született gyermekek számára minden hazai mérkőzés ingyenesen látogatható.
• Nem szükséges jegy, bérlet vagy regisztrációs jegy kiváltása.
• A belépés feltétele: a gyermek életkorát igazoló dokumentum bemutatása.
• Fontos: a kedvezmény kizárólag akkor érvényes, ha a gyermek nem foglal külön ülőhelyet, hanem szülője/hozzátartozója ölében ül.
(Óvodás és kisiskolás korú) 2015. január 1. után született gyermekekre vonatkozó információk:
• A 2015. január 1. után született gyermekek 0 Ft-os regisztrációs jegy váltása mellett, a szabad helyek függvényében, térítésmentesen látogathatják a következő mérkőzéseket:
o NB I. alapszakasz
o Magyar Kupa – nyolcaddöntő (amennyiben hazai mérkőzés lesz)
• A kiemelt mérkőzéseken azonban a gyermekek számára is szükséges jegyet váltani.
• A regisztrációs jegy előzetes kiváltása kötelező, hiszen ilyenkor a gyermek már külön ülőhelyet foglal el.
Amennyiben a szülők szeretnék biztosítani, hogy gyermekük minden mérkőzésen a mellettük lévő széken foglaljon helyet, érdemes bérletet váltani, hiszen csak így garantált a teljes szezonra az állandó ülőhely.
A DVTK Aréna szektorbeosztása
Ultra szektor: B szektor
Vendégszektor: I szektor
Bizonyos szektorokba (G, H és I) a DVTK nem árusít bérletet.
Bérletvásárlás tervezett kezdete 2025. szeptember 12. 09:00
2025. szeptember 11-én 12:00 órakor a megújításra nem került előző szezonos bérletes helyek felszabadulnak, ezt követően az új bérletek vásárlása másnap reggel 9 órától lesz elérhető mindenki számára.
Válaszd az online bérletet!
Arra bíztatunk titeket, hogy a sorban állás elkerülése érdekében, válasszátok a gyors, egyszerű és korszerű digitális bérletet. Online felületünkön, a dfc.jegy.dvtk.eu oldalon regisztrációt követően mindenki zavartalanul kiválaszthatja a számára megfelelő lelátói helyet/helyeket, a Jegymester rendszere pedig automatikusan érvényesíti a kosár tartalmára vonatkozó lehetséges legnagyobb kedvezményeket.
- A dfc.jegy.dvtk.hu oldal használatához tartozó technikai segédlet ide kattintva elolvasható.
- Az online bérletet nem szükséges kinyomtatni, a vásárlás után kapott pdf-en szereplő vonalkódot az okostelefon képernyőjéről (amennyiben nem sérült vagy törött) is be lehet olvastatni a beléptető kapunál.
- Az online megváltott bérleteket a szolgáltató egy órán belül kiküldi a megadott e-mail-címre. Kérjük, mindenképpen ellenőrizzétek, és helyes email-címet adjatok meg, valamint a beérkező levelek mellett figyeljétek a SPAM mappába érkező leveleket is. Amennyiben nem érkezik meg a jegy, kérjük, vegyétek fel a kapcsolatot a szolgáltatóval a regisztrált email címről, és az ügymenet gyorsítása érdekében rögtön adjátok meg a vásárlási azonosítót is a levélben: [email protected]
- A digitális bérleteknél (ahogyan később a jegyeknél is) a DVTK átvállalja a kényelmi díjat is a szurkolók helyett, így azt továbbra sem nektek kell megfizetni.
- A korábbi szokásainkat megtartva, pénztárainkban SZÉP -kártyát is elfogadunk.
Az online vásárolt bérletet nem tudjuk utólag plasztik kártyára cserélni.
Amennyiben valaki ragaszkodik a bérletkártya formátumhoz, helyszíni bérletváltásra a DVTK Aréna recepcióján található pénztárban van lehetőség.
A DVTK Aréna recepcióján meghosszabbított nyitvatartási idővel várunk benneteket:
hétfő- csütörtök: 08:00 – 19:00
péntek – vasárnap: 9:00 – 19:00
A 2025 / 2026. évi bérletáraink:
Hívd a barátokat, családot vagy a haverokat, mert mostantól társasággal még jobban megéri bérletet váltani! Minél többen csatlakoztok egyszerre, annál nagyobb kedvezményt kaptok, így mindenki jól jár.
Dobd a kosárba a kedvezményeket, és biztosítsd be időben a helyeteket a lelátón – hiszen a legnagyobb élmény mindig közösen szurkolni a DVTK HUNTHERM-nek!
Ha mindez nem volna elég,
az idei szezontól kezdődően minden hazai mérkőzésen kizárólag bérleteseinknek szóló nyereményjátékon is részt vehettek, értékes, szponzoraink által felajánlott termékcsomagokért cserébe!
Számít, ha itt vagy!