Óriási elánnal kezdték a csapatok a mérkőzést, amelyen Kayla Alexander két duplájával a vendégek kezdték meg a pontgyártást. A 2. perc végén ráadásul Buenavida is bevágott egy hárompontost, mi pedig rendre hiába támadtuk közelről a gyűrűt, rendre leblokkolták a dobásainkat a spanyolok. Amikor Alexander harmadik kísérlete is célba ért, Völgyi Péter kénytelen volt időt kérni (0-9). Buenavida góljával folytatódott a találkozó, érkezett Kányási és Westbeld, majd a 4. perc végén megtört a jég, Lelik vette be a sarokból a vendégek gyűrűjét (3-11). Réka szerezte a következő duplát is, a diósgyőri tábor még hangosabban kezdett énekelni. Ez nem zökkentette ki a Valencia játékosait, mert a negyed végéig uralták a meccset, és más sebességi fokozatban játszva egy 10-0-ás szériával sokkolták az Aréna közönségét (5-21).

 

Sajnos úgy kezdődött a második negyed, ahogy az első véget ért, ugyanis a belga Hind Ben Abdelkader egy perc alatt rámolt be öt egységet, a hazai stáb gyorsan időt is kért. Ez a húzás bejött, mert a következő periódusban magunkra találtunk. Awa Fam közelije után Grygalauskytė pillanatai következtek, a litván előbb jól büntetőzött, majd tőle szokatlan módon hintett egy triplát is. közben Ginzo is ziccerig száguldott egy megszerzett labdával és Lelik hármasa már spanyol időkérést indukált, jóllehet az előnyük még így is tetemes volt (15-30). Ruben Burgos rendezte a sorokat, Alina Iagupova szerezte a következő öt pontot, aztán a 17. percben Alexander góljával már húsz fölé nőtt a különbség (17-39). Carrera hárompontosa mélyítette a gödröt, amibe kerültünk, majd Aho Nina is feliratkozott a gólszerzők közé, de Buenavida erre is gyorsan reagált (19-44). Egy VBC-timeout után még szűk másfél perc volt hátra a szünetig, ez idő alatt Bella Smuda 2+1-es akciójával kijöttünk a húszból, sőt, még Lelik is kiharcolt két büntetődobást, amelyeket pontokra is váltott (24-47).

A képen Takács Boglárka látható

A térfélcserét követően bekezdtek a csapatok, tőlünk Grygalauskytė, majd a frissen érkezett Kathryn Westbeld talált be. A folytatásban Kányási emelt be két csodálatos hárompontost, így mentünk harminc pont fölé (34-53). A valenciai időkérést Iagupova triplája követte, majd Monika közelijére Alexander válaszolt. A negyed derekához közeledve Westbeld pöcintett be egy duplát, amelyre Iagupova 2+1-es volt a vendégek reakciója (38-61). A 26. percben Lelik Réka szépségdíjas pincérdobása eredményezett két újabb diósgyőri pontot, de meg kell hagyni, hogy a másik oldalon Abdelkader is varázsolt. Lekovic hármasára Ginzo válaszolt hasonló módon, majd Abdelkader dobhatott három büntetőt, nem is hibázta el egyiket sem (43-69). A spanyolok a negyed hajrájában sem vettek vissza, elképesztő tempót diktálva több mint harmincpontos különbséget alakítottak ki a játékrész végére (45-76).

A képen Bella Smuda látható

Egy szép Smuda-középtávolival kezdődött a záró etap, két perc alatt más találat nem született. A következő kosarat Westbeld jegyezte, a látogatók első pontját Casas szerezte a negyedben. Kányási dupláival jutottunk túl a félszáz ponton, Abdelkader két hármassal honorálta mindezt a túloldalon (53-83). A játékrész felénél Grygalauskytė és Romero gólváltásával maradt a különbség, majd Völgyi Péter kért időt. Kayla Alexander triplájával folytatódott a mérkőzés, a lelkes drukkereink sokkal jobban díjazták Kányási és Lelik ketteseit (59-90). Alexander a büntetővonalról sem hibázott, viszont Smuda és Ginzo gyors góljai valenciai időkérést hoztak (63-92). Az volt a kérdés a mérkőzésből hátra lévő bő két percben, hogy sikerül-e száz pont alatt tartani ellenfelünket, ez a minimális cél teljesült, ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzött a Valencia (64-99).

A képen Paula Ginzo látható

Női Kosárlabda Euroliga, C csoport, 3. forduló

DVTK HUNTHERM - Valencia BC 64-99 (5-21, 19-26, 21-29, 19-23)

Miskolc, DVTK Aréna, 3000 néző. Játékvezetők: Ivana Ivanović (szerb), Amal Dahra (francia), Armin Mutapcić (német).
DVTK: Aho N. 2, Takács, Lelik 14/6, Ginzo 9/3, Grygalauskytė 13/3. Csere: Kányási 12/6, Westbeld 6, Aho T., Smuda 7, Miklós 1, Toman. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Valencia: Buenavida 8/3, Romero 6, Carrera 7/3, Iagupova 13/6, Alexander 23/3. Csere: Casas 1, Leković 10/3, Fam 4, Araujo 5/3, Abdelkader 22/9, Saravia. Vezetőedző: Ruben Burgos.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva tekinthető meg.

Játékos értékelés

Lelik Réka: - Nem kezdtük jól a mérkőzést. Nem voltunk elég agresszívak, nem voltunk elég bátrak – sem védekezésben, sem támadásban és ez rányomta a bélyegét az egész találkozóra. Később ugyan tudtunk változtatni a játékunkon, de ez már kevésnek bizonyult. Nyilván nem a Valencia lesz a közvetlen ellenfelünk az Euroligában. Most az a célunk, hogy hazai pályán az Olympiacost több ponttal győzzük le, mint amennyivel kikaptunk náluk. Őszintén szólva, amivel elégedetlen vagyok, az a játékkép. Természetesen örülök az új játékosunk érkezésének, és reméljük, hogy minél hamarabb be tud épülni a csapatba.

Edzői értékelés

Völgyi Péter: -  Nem bátrak voltunk, hanem inkább botor módon kezdtük a meccset, hiszen saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe: próbáltuk átdobni az ellenfél legmagasabb játékosát a gyűrű alatt, ahelyett, hogy türelmesen játszottunk volna, és hibára kényszerítettük volna őket. A Valencia egy rutinos, erős csapat, ezt azonnal kihasználta, és már a találkozó elején elbizonytalanított bennünket. Nem erre készültünk, és nem így akartuk megoldani a mai mérkőzést. Voltak ugyan jó periódusaink, de csalódott vagyok, mert ahhoz, hogy egy ilyen szintű csapatot meg tudjunk verni, vagy akár megszorítani, legalább öt-hat játékosunknak kell extrát nyújtania – még hazai pályán is. Kathryn Westbeld érkezése biztosan ad majd egy lökést a csapatnak. Már most, egyetlen edzéssel a háta mögött, jetlaggel küzdve is sokat mutatott magából. A külső dobásai ugyan most nem estek be, de ezen a téren nem lesz probléma. Harcolunk tovább, építkezünk tovább. Még három mérkőzésünk van hátra a csoportkörben, és a legfontosabb, hogy az Olympiacos elleni visszavágóra összeálljon a csapat, és kiharcoljuk a továbbjutást.

 

Fotók: Osztie Tibor