Ifjúsági Európa Kupa
2026. április 11-12., Olaszprszág, Lignano
28 ország csaknem 500 versenyzője gyűlt össze az olaszországi Lignanóban rendezett junior Európa-kupán, ahol a DVTK két tehetséges judósa is tatamira lépett. A miskolciakat mindkét súlycsoportban elsőéves junior versenyző képviselte, akik értékes tapasztalatokat szereztek az erős nemzetközi mezőnyben.
A tavalyi év számos nemzetközi sikere után, idén először állt tatamira az ifjúsági Európa Kupán Csermák Dániel. A DVTK judósa a +100 kilogrammos súlycsoportban előbb kazah, majd spanyol és horvát ellenfelét is ipponnal győzte le, így magabiztosan jutott be az elődöntőbe. A négy között egy német versenyzővel találkozott, aki egy rövid kihagyást kihasználva leszorítással nyert, így Csermák a bronzéremért folytathatta.
A harmadik helyért ismét egy kazah ellenfél következett, azonban Csermák Dániel nem hagyott kérdést: egy jukó értékű dobást követően ipponnal lezárta a mérkőzést, és megszerezte a bronzérmet.
Flórusz János tanítványa a tavalyi négy Európa Kupa érem után, ezzel az idei első nemzetközi dobogós helyezését is begyűjtötte.
A kép jobb szélén a Lignanoban Európa Kupa bronzérmes Csermák Dániel
A másik diósgyőri induló, Ponevács Zoltán a 60 kilogrammosok között indult. Két győzelemmel és két vereséggel, helyezés nélkül zárta a versenyt, azonban értékes tapasztalatokkal lehetett gazdagabb az erős, 55 fős nemzetközi mezőnyben.
A DVTK judósaira nem sok pihenő vár, hiszen jövő héten már Budapesten, az U23-as Országos Bajnokságon lépnek ismét tatamira.


