Első mérkőzésüket ma, 18:25-kor játsszák a torna második kiemeltje, Kanada ellen. A FIBA előzetese szerint a kanadai válogatott a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb csapata, így nehéz feladat vár a magyarokra.
Ezt követően 22:05-kor a hetedik kiemelt Peking együttese lesz az ellenfél. A csoportok első két helyezettje jut tovább a szombati helyosztókra.
A mérkőzések élőben követhetők a FIBA hivatalos YouTube-csatornáján, míg a találkozók statisztikái a torna hivatalos oldalán lesznek elérhetők.
A magyar válogatott legutóbb az orléans-i állomáson szerepelt, ahol ugyan nem sikerült feljutni a főtáblára, de értékes nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodott a csapat. Az ottani selejtezőben a Szabó fanni, Tóth Franka, Papp Klaudia, Böröndy Viven összeállítású csapat 13-11-re legyőzte Puerto Ricót, majd 18-7-es vereséget szenvedett Franciaországtól.
Szabó Fanni az orléans-i tornán elsősorban stabil védekezésével és játékszervezésével segítette a csapatot. Bízunk benne, hogy Poitiers-ben ezek mellé a pontszerzésben is fontos szerepet vállal majd, és a magyar válogatott sikeres szerepléséhez járul hozzá.
Orléans-i eredmények:
• Magyarország – Puerto Rico 13-11
• Franciaország – Magyarország 18-7
Hajrá, Magyarország! Hajrá, Fanni!
Fotó: FIBA youtube, Orléans


