Az őszi szezon előtt az U14-es Diósgyőr fejest ugrott az ismeretlenbe. Az előző bajnokságban még a regionális elven szervezett sorozatban vettek részt a játékosok, nem sokkal később azonban már számukra is kinyílt a világ. Az ellenfelek is erősebbek lettek, hiszen többek között a Ferencvárossal, a Honvéddal, az ETO-val a Puskás Akadémiával, az MTK-val, a Vasassal és az Illés Akadémiával is találkoztak. A pálya is nagyobb lett, a csapatok létszáma is megnőtt, amihez mind-mind alkalmazkodni kellett.
- Nehézkes volt a rajt, de néhány forduló elteltével minden szempontból felvettük a ritmust - fogalmazott érdeklődésünkre Germán Gábor, az DVTK U14-es csapatának vezetőedzője. - Én egyetlen ellenfelet sem ismertem, a játékosok pedig az U13-as sorozatban csupán a Kisvárdával és a Debrecennel voltak és maradtak is egy csoportban. Azt tuduk, hogy ők jó játékerőt képviselnek, de az is kiderült, hogy a többi ellenfél talán még erősebb. Nekünk azonban saját magunkkal kellett foglalkozni, hiszen ebben a korosztályban is az a legfontosabb, hogy a gyerekeket segítsük a felnőtt futball felé vezető úton.
Érdekesen alakult a DVTK számára a jelenlegi pontvadászat, hiszen az első öt fordulóban a csapat nem érezte meg a győzelem ízét. Ebben az időszakban is szoros meccseket játszottak a piros-fehérek, de valami még hiányzott. A Kisvárdán aratott 5-1-es siker azonban mindent megváltoztatott. Ekkor a játékosok is elhitték, hogy van keresnivalójuk ebben a mezőnyben. Innentől kezdve pedig beindult a gépezet, azóta csupán háromszor maradtak alul a Germán-legyének, a hétvégi fordulót megelőzőzően pedig már a negyedik helyen áll a Diósgyőr.
- Az első öt találkozó után a saját önbizalmunkat kellett megtalálni, és az is fontos volt, hogy az idősebb korosztályból érkező játékosok némi rutint hoztak a fiatalabbak közé - folytatta Germán Gábor. - Innentől kezdve nagyszerűen teljesít a csapat. A játékosok élvezik a futballt, öröm nézni a teljesítményüket. Azt viszont szeretném leszögezni, hogy a mi esetünkben is mindennél fontosabb a képzés, a fiatalok fejlesztése, ugyanakkor a játékos és az edző is szeret nyerni. Ezt a két dolgot igyekszünk a lehető legjobban összehangolni. Ha viszont az idősebbeknek tőlünk van szükség bárkire, örömmel adjuk fel, hiszen elsősorban ez igazolja vissza a munkánkat. Többször volt már rá példa, hogy az U14-es játékosok az U15-ben bizonyíthattak, annak pedig kimondottan örülök, hogy megállták a helyüket.
Ebben a korban ugyan már lehet jeleket látni, egyértelműen azonban nehéz eldönteni, hogy kiből lesz a későbbiekben jó futballista. Az eltérő fizikális adottságok és a biológiai fejlődés ugyanis mindenkinél más és más, ami alapjaiban meghatározza a fiatalok érését. A szorgalom azonban kitűnik, és az is, hogy ki, milyen barátságban van a labdával.
- Számunkra valamennyi gyerek nagyon fontos - szögezte le Germán Gábor. - Annak is örülök, hogy folyamatosan adjuk fel az U15-be a játékosokat. A bajnokságból eltelt 21 forduló úgy, hogy ebből 13-15 olyan meccs volt, amikor legalább egy labdarúgónk feljebb szerepelt. Úgy vélem, hogy a mi esetünkben elsősorban ez az értékmérő, csak ezután következik a bajnoki szereplésünk.
Ettől függetlenül a Germán Gábor vezette U14 minden egyes bajnokira úgy készül, hogy jól teljesítsen, és megszerezze a három bajnoki pontot. A keret mentálisan erős, ugyanakkor most már az önbizalomért sem kell a szomszédba menni.
- A néhány hónappal ezelőtti önmagunkhoz képest rengeteget fejlődtünk. Előreléptünk mentálisan, technikailag és taktikailag egyaránt - emelte ki az együttessel kapcsolatban Germán Gábor. - Több olyan dolgot is gyakorolunk, amin korábban nem volt akkora hangsúly. Ide tartozik a magas labdák átvétele és a fejelés oktatása is, hiszen a modern labdarúgásban óriási szerepe van a pontrúgásoknak. Figyelünk a csoport taktikai és a csapat taktikai elemekre is. A pre akadémián (13 éves korig - a szerk.) jobbára az egyéni képzésen van a fókusz, mi viszont emellett már igyekszünk szélesíteni a gyerekek futballal kapcsolatos tudását. A jövő évi U14-nek ezért nagyon fontos volt, hogy ebben a szezonban részt vehettek a nemzetközi Interligában, ahol erős ellenfelekkel játszottak, és minden szempontból felkészülhettek a rájuk váró nagypályás kihívásokra.
Germán Gábor most már hetedik éve dolgozik a DVTK Labdarúgó Sportakadémia edzői stábjában. Korábban duplikált feladata volt, a nagyobbaknál pályaedzőként, a pre-akadémián pedig vezetőedzőként végezte a napi munkát.
- Természetes, hogy a jelenlegi csapatom közel áll a szívemhez, hiszen megtalálom a hangot a játékosokkal, és úgy érzem, hogy a stáb többi tagjával is remek közösséget alkotunk. Számunkra azonban ez egy olyan lecke, amit mindenkinek meg kell tanulnia. Foggal-körömmel senkihez sem rangaszkodhatuunk, hiszen elképzelhető, hogy a következő idényben egy új feladat vár ránk. Soha nem lehet tudni. Most az a legfontosabb, hogy a fiúk a bajnokság hajrájában is megfelelő formában legyenek, fenntartsák a koncentrációt és sikeresen vegyék az előttük álló akadályokat. Ujj Levente másod - és erőnléti edzővel, Málik Mihály kapusedzővel valamint Tucsa Róbert videóelemzővel igyekszünk ehhez a magunk részét is hozzátenni. Ha viszont elhangzik a pályán a kezdő sípszó onnantól kezdve csak segíthetünk, a teljesítmény érdemi része a játékosokon múlik.
A DVTK U14 eredményei
Hírek a DVTK U14-ről
A bajnokság állása
1. | ![]() |
21 | 14 | 2 | 5 | 62 | 25 | 37 | 44 |
2. | ![]() |
20 | 12 | 3 | 5 | 58 | 42 | 16 | 39 |
3. | ![]() |
22 | 11 | 6 | 5 | 42 | 24 | 18 | 39 |
4. | ![]() |
22 | 11 | 4 | 7 | 45 | 30 | 15 | 37 |
5. | ![]() |
22 | 9 | 5 | 8 | 30 | 34 | -4 | 32 |
6. | ![]() |
22 | 9 | 1 | 12 | 45 | 45 | 0 | 28 |
7. | ![]() |
21 | 8 | 2 | 11 | 34 | 41 | -7 | 26 |
8. | ![]() |
22 | 6 | 7 | 9 | 38 | 49 | -11 | 25 |
9. | ![]() |
22 | 5 | 3 | 14 | 24 | 46 | -22 | 18 |
10. | ![]() |
22 | 5 | 3 | 14 | 29 | 71 | -42 | 18 |