Az előzetes várakozásokkal ellentétben a 13. legjobb nevezési idejével mégsem kellett az első körben rajthoz állni Tóth Annának a római Atlétika Európa-bajnokságon, amivel így a szombat esti középdöntőben mutatkozott be. Tigyi József tanítványa az első középdöntő nyolcas pályáján állt rajthoz, ahol a rajtot követően folyamatosan zárkózott fel és futott a középmezőnyben, azonban az utolsó előtti gátnál sajnos hibázott és nem ért célba. A még mindössze 20 éves Tóth Anna számára így sajnos befejeződött pályafutása harmadik felnőtt világversenye.