Beharangozó 2025. augusztus 21., csütörtök

A 15. élvonalbeli Nyíregyháza - DVTK mérkőzés következik

Az OTP Bank Liga előző évi kiírásában egyszer a DVTK és egyszer a hazai csapat nyert Nyíregyházán. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 15. élvonalbeli Nyíregyháza - DVTK mérkőzés következik


Egymás ellen

A TVE, Madisz és a MÁV ellen vendégként korábban is játszott Nyíregyházán a Diósgyőr, a Spartacus ellen első mérkőzésünket Nyíregyházán 1961. szeptember 24-én játszottuk. Bodola Gyula csapata a Tamás Gyula - Perecsi Tibor, Szigeti Oszkár, Paulás Tibor, Csányi József, Nyíri Zoltán, Bóta Sándor, Kovács István, Kiss László, Ráczi Attila, Szamek Ferenc összeállításban lépett pályára és szenvedett vereséget, mert a hazaiak két góljára csak Ráczi tudott válaszolni.

Először a nyolcadik találkozáskor, 1985-ben győzött a DVTK Nyíregyházán. Bánkúti László csapata a Veréb György - Szlovák László, Oláh Ferenc, Görgei János, Szemere Zoltán, Kiss István, Fükő Sándor, Menyhárt Ernő, Lippai Sándor, Dzurják József, Balogh Attila (Tőzsér Géza) összeállításban Dzurják József góljával aratott sikert.

A következő bajnokságban, ugyanez év őszén Dzurják József két gólt is szerzett, hozzá csatlakozott Oláh Ferenc, míg a hazaiak csak kétszer találtak be, így ismét három ponttal utazhattak haza a diósgyőriek. Bánkuti László a Veréb György - Szlovák László (Takács József), Szűcs István, Teodoru Borisz (Kiss István), Görgei János, Oláh Ferenc, Menyhárt Ernő, Fükő Sándor, Kondás Elemér, Lippai  Sándor, Dzurják József csapatnak szavazott bizalmat.

Az újabb diósgyőri győzelem az 1989/1990-es bajnokságban született. A Knotz László - Szabó Zsolt, Varga Iván, Leskó Zoltán, Csizi Gábor, Farkas János, Huszák Géza (Tóth György), Lakatos Csaba, Héjas Csaba, Hanyecz Béla, Kalvach József (Csiba László) összeállításban játszott, a vezetőedző Palicskó Tibor volt. A győztes gólt Csiba László szerezte.

Ismét sikerült duplázni, azaz a következő bajnokságban is begyűjteni a három pontot. Az idény végén osztályozón az élvonalba jutó csapat Novath György és Budai Tibor 2-1-re győzött Nyíregyházán. Palicskó Tibor a Knotz László - Kertész János, Varga Iván, Dancs Attila, Budai Tibor, Csiba László, Vitelki Zoltán, Váczi Béla (Szabó Zsolt), Novath György (Molnár István), Tóth György, Kiser László csapatot küldte a pályára.

Ezt követően hosszú évekig csak részsikereket aratott a DVTK Nyíregyházán.

A 2001/2002-es bajnokságban Huszák Géza tanítványai a Nagy Zoltán - Szakos Csaba, Varga E., Cornel Constantin, Kosán István, Domokos Béla (Jáger) Vitelki Zoltán, Vojtekovszki Csaba, Sándor Zsolt (Takács),  Konyha Péter, Kovács Péter (Lippai Ákos) összeállításban léptek pályára és Vojtekovszki Csaba, valamint Kovács Péter góljával nyertek 2-0-ra.

A megszűnés, majd a feltámadás után 2004-ben tért vissza a DVTK az NB I.-be. A nyíregyházi találkozót nem sikerült megnyerni, de létszámhátrányban hősies küzdelemben sikerült pontot szerezni - és a másodosztályba lökni a hazaiakat - Tisza Tibor és Marius Siminic góljával.


2008. október 4-én az - ekkor még ideiglenesen - Benczés Miklós által irányított DVTK már kettő nullára is vezetett Boris Miličić és Tóth Mihály góljaival, de a 35. perctől, Tóth Mihály kiállítása miatt emberhátrányban játszó csapat nem tudta megtartani előnyét, azonban ilyen körülmények közt a döntetlen is sikernek számít.

2009. október 17-én az Aczél Zoltán edzette Kovács Zoltán - Lakatos Béla, Despot Visković, Boris Miličić, Gohér Gergő - Burány Zoltán - Dejan Vukadinović, Lippai Ákos, Ivancsics Gellért, Lipusz Norbert - Bogdan Apostu összeállítású DVTK akkor Ivancsics Gellért találatával vezetést szerzett, de egy szerencsétlen öngól miatt két pontot Nyíregyházán hagyott.


Az egyik legemlékezetesebb nyíregyházi mérkőzést 2010 tavaszán játszotta a DVTK. Az élvonalba jutásról döntő meccsen Mohamadou Abdouraman, Savo Raković és Dobos Attila góljával három góllal elhúzott a DVTK, azonban Dobos kiállítása után felzárkóztak a hazaiak, egyelíteni azonban nem sikerült. Benczés Miklós (másodedző: Vitelki Zoltán) a Ivan Radoš - Vadász Viktor, Savo Raković, Igor Gal, Gohér Gergő - Dobos Attila, Mohamadou Abdouraman, Lippai Ákos, José Luque (Vicente Arze, 90.) - Granát Balázs (Nagy Tamás, 76.), George Menougong (Pál Szabolcs, 84.) összeállítású csapatot küldte pályára.

Néhány éven keresztül osztálykülönbség volt a két klub között, így elmaradt a rangadó egészen 2015 májusáig. Az OTP Bank Liga 2014/2015 évi kiírásának utolsó előtti fordulójában Nyíregyházán játszott a DVTK. Az első félidőben a hazaiak szereztek előnyt, de a második játékrészben a Diósgyőr nagyot küzdve fordított Miroslav Grumić és a találkozón debütáló Boros Gábor góljának köszönhetően.

Nyíregyháza Spartacus - Diósgyőri VTK 1-2 (1-0)

NYSFC: Volodimir Ovsienko - Szokol Zsolt (Rezes László, 66.), Mihael Kovačević, Deniss Ivanovs, Predrag Bosnjak - Fodor Ferenc - Zoran Kostić, Igor Žofčák, Zurabi Arziani (Mohamadou Abdouraman, 78.), Pekár László - Juraj Halenár (l'Imam Seydi, 86.). Vezetőedző: Mátyus János.
DVTK: Antal Botond - Dražen Okuka, William Alves, Németh Milán, Nemes Milán - Egerszegi Tamás (Koman Vladimir, 63.), Kim Ho-Jung - Gosztonyi András, Bognár István, Bacsa Patrik (Takács Tamás, 63.) - Miroslav Grumić (Boros Gábor, 88.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán.

Gólszerző: Fodor Ferenc (1-0) a 16., Miroslav Grumić (1-1) a 77., Boros Gábor (1-2) a 90. percben.


A Merkantil Bank Liga 2022/2023 évi kiírásában a Városi Stadion újjáépítése miatt Balmazújvárosban játszott az akkor már feljutó és bajnok DVTK a Nyíregyháza vendégeként. Az első félidőben a DVTK előbb többnyire távoli lövésekkel, majd kisjátékokkal próbálta áttörni a hazai védelmet, de gólt nem sikerült szerezni, míg a másik oldal kísérleteit már csírájában elfojtották. A szünet után szinte az első veszélyes helyzetüket gólra váltották a nyíregyháziak. A Diósgyőr egyre nagyobb erőket vonultatott fel az ellenfél kapuja előtt, a végén már Viczián Ádám és Bárdos Bence is középcsatárt játszott, és végül utóbbi egyenlített a vendégszektort megtöltő közönség legnagyobb örömére.

Nyíregyháza Spartacus FC - Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)

NYSFC: Hegedüs Lajos - Csősz Richárd, Gál Szabolcs, Gengeliczki Gergő, Nagy Barnabás - Vass Patrik, Sigér Ákos (Kiss Ákos, 84.) - Pekár László (Gresó Mátyás, 64.), Kovácsréti Márk (Szerető Krisztofer, 72.), Pataki Bence (Farkas Bendegúz, 64.) - Novák Csanád (Adamcsek Máté, 84.). Sportigazgató: Fekete Tivadar.
DVTK: Branislav Danilović - Farkas Dániel, Viczián Ádám, Bárdos Bence, Bokros Szilárd (Gera Dániel, 71.) - Koman Vladimir (Medgyes Sinan, 61.), Holdampf Gergő, Bényei Ágoston (Illés Bálint, 81.) - Jérémie Obounet (Könyves Norbert, 71.), Lőrinczy Attila (Szűcs Kornél, 81.), Lukács Dániel. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.

Gólszerző: Novák Csanád (1-0) az 55., Bárdos Bence (1-1) a 88. percben.


Az OTP Bank Liga előző évi kiírásában Nyíregyházán rendezték az első mérkőzést. Nagyszerű hangulatban kezdődött a meccs, a vendégszektort megtöltő közel ezer diósgyőri hangorkánja csak erősödött a vendéghelyzetek láttán. A fölény a 14. percben érett vezetéssé, Bright Edomwonyi értékesítette Gera Dániel indítását. A folytatásban a hazaiak támadtak többet, de csak pontrúgások után veszélyeztettek. A második félidő még jobban indult, mint az első, Gera Dániel egy parádés meglátással megduplázta az előnyt. Ezt követően a hazaiak továbbra is az ívelgetésben és a pontrúgásokban bíztak, de a diósgyőri védelem magabiztosan állt a lábán, és újabb mérkőzést hozott le kapott gól nélkül.

Nyíregyháza Spartacus FC - Diósgyőri VTK 0-2 (0-1)

NYSFC: Tóth Balázs - Baki Ákos (Alaxai Áron, 59.), Gengeliczki Gergő, Keresztes Krisztián - Jaroslav Navratil, Aboubakar Keita (Ognjen Radošević, 77.), Toma György (Slobodan Babić, 88.), Nagy Barnabás - Kovácsréti Márk (Beke Péter, 77.), Myke Ramos (Eppel Márton, 59.), Nagy Dominik. Vezetőedző: Tímár Krisztián.
DVTK: Karlo Sentić - Szatmári Csaba (Bárdos Bence, 68.), Bozhidar Chorbadzhiyski, Marco Lund, Siniša Saničanin - Gera Dániel (Mohammed Rharsalla, 77.), Holdampf Gergő, Alexander Vallejo, Vladislav Klimovich (Komlósi Bence, 90.) - Bright Edomwonyi, Marko Rakonjac (Elton Acolatse, 77.). Vezetőedző: Vladimir Radenković.

Gólszerző: Bright Edomwonyi (0-1) a 14., Gera Dániel (0-2) a 46. percben.


A harmadik körben a DVTK vereséget szenvedett. Az első félidőben a két kapusnak szinte nem is kellett védenie, mert a diósgyőri kísérletek vagy elakadtak a blokkban, vagy lelassultak, mire odaértek Tóth Balázshoz, a kapuba ezen a délutánon visszatérő Karlo Sentić képességeit pedig nem is tették próbára. A szünet után a hazaiak alakították ki az első helyzetet, majd egy ígéretes, de kihagyott kettő az egy elleni diósgyőri támadást követően ők szerezték meg a vezetést. A hajrában a horvát kapus még ziccert is hárított, de ezen a délutánon a DVTK nem tudott pontot szerezni.

Nyíregyháza Spartacus FC - Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)

NYSFC: Tóth Balázs - Farkas Bendegúz, Alaxai Áron, Darko Velkovski (Pavlos Correa, 19.), Ranko Jokić, Nagy Barnabás (Benczenleitner Barna, 85.) - Kovács Milán (Nika Kvekveskiri, 76.), Aboubakar Keita, Nagy Dominik (Tamás Olivér, 85.) - Eppel Márton (Žan Medved, 85.), Beke Péter. Vezetőedző: Szabó István.

DVTK: Karlo Sentić - Marco Lund, Bozhidar Chorbadzhiyski, Siniša Saničanin - Szakos Bence, Alexander Vallejo, Holdampf Gergő (Kállai Kevin, 82.), Gera Dániel (Vladislav Klimovich, 73.) - Elton Acolatse, Marko Rakonjac (Bright Edomwonyi, 73.), Rudi Požeg Vancaš (Jurek Gábor, 73.). Vezetőedző: Valdas Dambrauskas.

Gólszerző: Eppel Márton (1-0) a 69. percben.
 


Az eddig lejátszott élvonalbeli Nyíregyháza - Diósgyőr mérkőzések 

  1. 1980/1981
    1980.08.09. NYVSSC - DVTK  2-0
  2. 1981/1982
    1982.04.14. NYVSSC - DVTK 3-0
  3. 1982/1983
    1982.09.11. NYVSSC - DVTK 0-0
  4. 1983/1984
    1983.11.26. NYVSSC - DVTK 1-0
  5. 1992/1993
    1993.04.10. NYVSC - DFC 0-0
  6. 1998/1999
    1998.11.21. NYSL - DFC 3-1 G.: Egressy Gábor
  7. 1999/2000
    2000.02.26. NYSL - DFC 2-0
  8. 2004/2005
    2005.05.07. NYSFC - DVTK 2-2 G.: Tisza Tibor, Marius Siminic
  9. 2007/2008
    2008.04.12. NYSFC - DVTK 2-1 G.: Kazuo Homma
  10. 2008/2009
    2008.10.04. NYSFC - DVTK  2-2 G.: Boris Miličić, Tóth Mihály
  11. 2009/2010
    2009.10.17. NYSFC - DVTK  1-1 G.: Ivancsics Gellért
  12. 2014/2015
    2015.05.23. NYSFC - DVTK 1-2 G.: Miroslav Grumić, Boros Gábor
  13. 2024/2025 (1. kör)
    2024.10.05. NYSFC - DVTK 0-2 G.: Bright Edomwonyi, Gera Dániel
  14. 2024/2025 (3. kör)
    2025.05.11. NYSFC - DVTK 1-0

Idegenbeli statisztika az élvonalban: 14 mérkőzés, 2 győzelem, 5 döntetlen, 7 vereség, 11 lőtt és 20 kapott gól

Az eddig lejátszott másodosztályú (II. Liga, NB B, NB II., NB I/B) Nyíregyháza - Diósgyőr mérkőzések 

  1. 1939/1940
    1939.09.24. Nyíregyházi TVE - DiMÁVAG 2:7
  2. 1946/1947*
    1946.11.03. Nyíregyházi MADISZ - DVTK 2:2
  3. 1946/1947*
    1946.11.10. Nyíregyházi MÁV - DVTK 2:4 
  4. 1961/1962 (NB II.)
    1961.09.24. Nyíregyházi Spartacus - DVTK 2-1 G.: Ráczi Attila
  5. 1962/1963 (NB II.)
    1962.10.07. Nyíregyházi Spartacus - DVTK 1-1 G.: Kovács István
  6. 1965 (NB I/B)
    1965.08.01. Nyíregyházi Spartacus - DVTK  0-0
  7. 1984/1985 (NB II.)
    1985.05.26. NYVSSC - DVTK 0-1 G.: Dzurják József
  8. 1985/1986 (NB II.)
    1985.09.04. NYVSSC - DVTK 2-3 G.: Dzurják József (2), Oláh Fernc
  9. 1986/1987 (NB II.)
    1986.09.21. NYVSSC - DVTK 3-1 G.: Szlovák László
  10. 1987/1988 (NB II.)
    1987.10.18. NYVSSC - DVTK 3-0
  11. 1988/1989 (NB II.)
    1989.04.02. NYVSSC - DVTK 2-1 G.: Rostás Károly
  12. 1989/1990 (NB II.)
    1989.11.04. NYVSSC - DVTK 0-1 G.: Csiba László
  13. 1990/1991 (NB II.)
    1990.10.21. NYVSC - DFC 1-2 G.: Budai Tibor, Novath György
  14. 1993/1994 (NB II.)
    1994.04.09. NYFC - DFC 1-0
  15. 1994/1995 (NB II.)
    1994.11.19. NYFC - DFC 0-0
  16. 1995/1996 (NB II.)
    1996.03.30. NYFC - DFC 3-1 G.: Relu Buliga
  17. 1996/1997 (NB II.)
    1997.05.24. NYFC - DFC 1-0
  18. 2001/2002 (NB I/B)
    2001.10.07. NYSL - DVTK 0-2 G.: Vojtekovszki Csaba, Kovács Péter
  19. 2002/2003 (NB I/B)
    2003.06.14. NYSL - DVTK 3-0
  20. 2003/2004 (NB I/B)
    2004.04.07. NYSFC - DVTK  3-2 G.: Horváth Tibor (2)
  21. 2010/2011 (NB II.)
    2011.04.17. 
    NYSFC - DVTK 2-3 G.: Mohamadou Abdouraman, Savo Raković, Dobos Attila
  22. 2022/2023 (NB II. - Balmazújvárosban)
    2022.03.09. NYSFC - DVTK 1-0 
  23. 2022/2023 (Balmazújváros)
    2023.05.07. NYSFC - DVTK 1-1 G.: Bárdos Bence

* Az 1946/1947-es idényben a DVTK két nyíregyházi klubbal is találkozott, amelyek az egyesülésnek köszönhetően egyaránt a Nyíregyháza Spartacus FC elődjének tekinthetők

Idegenbeli mérleg a 2. osztályban: 23 mérkőzés, 8 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség, 30 rúgott és 34 kapott gól

Nyíregyháza Spartacus FC

Alapítva: 1928
Klubszín: piros-kék
Először az élvonalban: 1980/1981
Legjobb eredmény: NB I. 7. helyezett (1980/1981)
Élvonalbeli idények: 15
Folyamatosan az NB I.-ben: 2024 óta

A nyíregyházi labdarúgás története rendkívül összetett a számtalan egymással időnként egyesülő klub miatt, akik időről időre nevet is változtattak.

A Nyíregyháza Vasutas Sport Clubot 1928-ban alapították, majd 1977-ben a Nyíregyházi Spartacus Petőfi (amely 1973-ban a Nyíregyházi Petőfi és a Nyíregyházi Spartacus egyesülésével jött létre) és az NYVSC egyesült, megalkotva a Nyíregyházi Vasutas Spartacus SC-t (NYVSSC). A klub 2003-ban megszűnt, de a Kertvárosi FC jogutódjaként létrejött Nyíregyháza Spartacus FC továbbviszi a piros-kék hagyományokat.

Az országos másodosztályban először a Nyíregyházi TVE mutatkozott be (NB B, 1939/1940), a háború után követte a Nyíregyházi MÁV SE (NB II. Keleti-csoport, 1946/1947). Fél évtizeden keresztül városi rangadót is rendeztek, ám az '50-es évektől egészen 1968-ig az NYTVE utódai (Elektromos, Építők, Spartacus) szerepelt a másodosztályban. 

1980-ban a miskolci születésű, a DVTK utánpótlásában tapasztalatot szerző, később a Diósgyőr első csapatát is vezető Temesvári Miklós irányításával jutottak fel történetük során először az NB I.-be. Az első évben a 7. helyen végeztek, aminél jobb eredményt azóta sem tudnak felmutatni, miként a sorozatban 4 élvonalbeli év is megdöntetlen rekord. Háromszor újoncként egyből búcsúztak, de az igazsághoz hozzátartozik, 2015-ben a pályán kivívták a bennmaradást, klublicencet viszont nem sikerült szerezni.

Egy év NB III. után felkerültek az NB II.-be, ám a következő 5 évben rendre messze jártak az újabb feljutástól, végül a 2023/2024-es idényben ismét osztályt váltottak.

Az előző bajnokságban ugyan meglegyintette őket a kiesés szele, edzőt is váltottak, ám végül az utolsó fordulóban már úgy kezdték a mérkőzésüket, hogy meghosszabbították az élvonalbeli tagságukat.

Fizz Liga 2025/2026

Összesített tabella (Teljes tabella)
9. Nyíregyháza Spartacus FC 4 1 1 2 6-9 -3 4
11. Diósgyőri VTK 4 0 2 2 5-12 -7 2

Hazai tabella (Teljes tabella)
8. Diósgyőri VTK 2 0 2 0 4-4 0 2
11. Nyíregyháza Spartacus FC 2 0 1 1 2-5 -3 1

Idegenbeli tabella (Teljes tabella)
6. Nyíregyháza Spartacus FC 2 1 0 1 4-4 0 3
12. Diósgyőri VTK 2 0 0 2 1-8 -7 0

Eredmények és program

  1. forduló: NYSFC - Kisvárda 1-1
  2. forduló: PAFC - NYSFC 3-2
  3. forduló: NYSFC - FTC 1-4
  4. forduló: DVSC - NYSFC 1-2
  5. forduló: NYSFC - DVTK (08. 23.)
  6. forduló: ETO - NYSFC (08. 31.)
  7. forduló: NYSFC - Paks (09. 20.)
  8. forduló: Újpest - NYSFC (09. 27.)
  9. forduló: NYSFC - ZTE (10. 04.)
  10. forduló: MTK - NYSFC (10. 18.)

A legutóbbi fordulóban a Kovács Dániel - Májer Milán, Stefanos Evangelou, Temesvári Attila, Ranko Jokić, Nemanja Antonov - Kovácsréti Márk, Bojan Sanković, Katona Mátyás - Bright Edomwonyi, Dorian Babunski összeállításban játszottak.

Házi góllövőlista

2 gólos
Bright Edomwonyi
Stefanos Evangelou

1 gólos
Benczenleitner barna
Kovácsréti Márk

Sárga lapok

3 sárga lap
Alaxai Áron

2 sárga lap
Ranko Jokić
Nagy Dominik

1 sárga lap
Bright Edomwonyi
Stefanos Evangelou
Májer Milán
Temesvári Attila

Piros lapok

1 piros lap
Pavlos Correa (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest)
Dorian Babunski (észak-macedón, Sepsi)
Bese Balázs (Tatabánya) - kölcsönből vissza
Bright Edomwonyi (nigériai, DVTK)
Stefanos Evangelou (görög, ZTE)
Farkas Bendegúz (PAFC) - kölcsönbe
Katona Bálint (FTC)
Katona Levente (KTE)
Katona Mátyás (Videoton)
Kersák Roland (KTE)
Kovács Dániel (Volos)
Manner Balázs (FTC)
Májer Milán (KTE)
Oláh Benjámin (Mezőkövesd) - kölcsönből vissza
Bojan Sanković (szerb-horvát, ZTE)
Varga Kevin (Ankaragücü)

Távozott 
Csörnyei Zsombor (Ajka) - kölcsönbe
Ronaldo Deaconu (román, Unirea Slobozia)
Eppel Márton (FK Csíkszereda)
Fejér Béla (román-magyar, Sepsi OSK)
Géresi Krisztián (visszavonult)
Keresztes Krisztián (Dundee United) - kölcsönbe
Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Paks) - kölcsönből vissza
Kun Ákos (Szeged) - kölcsönbe
Nika Kvekveshkiri (grúz, ???)
Lamin Marong (gambiai, STK Samorín) - kölcsönbe
Matheus Leoni (brazil, ???)
Nagy Barnabás (FTC)
Jaroslav Navrátil (cseh, ???)
Tamás Olivér (BVSC) - kölcsönbe
Ognjen Radošević (szerb-magyar, Újpest) - kölcsönből vissza
Darko Velkovski (északmacedón, Zrijnski)

A Nyíregyháza Spartacus FC kerete

Kapusok
Kersák Roland (HUN) 1997.07.31. (46)
Kovács Dániel (HUN) 1994.01.16. (63)
Molnár Mátyás (HUN) 2006.12.30. (1)
Tóth Balázs (HUN) 2004.04.29. (32)

Mezőnyjátékosok
Alaxai Áron (HUN) 2003.04.11. (4)
Antonov, Nemanja (SRB) 1995.05.06. (7)
Babić, Slobodan (SRB, MNE) 2000.03.04. (45)
Babunski, Dorian (MKD) 1996.08.29. (20)
Beke Péter (HUN) 2001.03.14. (9)
Benczenleitner Barna (HUN) 2003.09.16. (66)
Correa, Pavlos (PAN, CYP) 1998.07.14. (44)
Czimer-Nyitrai Ádám (HUN) 2005.07.02. (19)
Edomwonyi, Bright (NGR) 1994.07.24. (34)
Evangelou, Stefanos (GRE) 1998.05.12. (41)
Farkas Bendegúz (HUN) 2004.08.05. (88)
Jokić, Ranko (SRB, BIH) 1999.04.22. (3)
Katona Bálint (HUN) 2002.09.07. (55)
Katona Levente (HUN) 2001.12.31. (31)
Katona Mátyás (HUN) 1999.12.30. (70)
Keita, Aboubakar (CIV) 1997.11.05. (8)
Kovács Milán (HUN) 1999.09.24. (12)
Kovácsréti Márk (HUN) 2000.09.01. (23)
Májer Milán (HUN) 1999.06.28. (11)
Manner Balázs (HUN) 2005.04.26. (10)
Nagy Dominik (HUN) 1995.05.08. (14)
Sanković, Bojan (MNE, CRO) 1993.11.21. (18)
Temesvári Attila (HUN) 2000.06.03. (15)
Toma György (HUN, UKR) 1996.04.27. (6)
Varga Kevin (HUN) 1996.03.30. (?)

A kispadon

A nyíregyházi kispadon április közepétől Szabó István ül. Az 1967. január 17-én született vezetőedző, aki korábban többek között Szivics Tomiszláv munkáját is segítette Kecskeméten, később a Cegléd, a Tiszakécske, az FC Dabas kispadján ült. Legutóbb 2021 nyara és 2024 ősze között a KTE vezetőedzőjéként dolgozott, és a harmadosztályból az élvonalba vezette a csapatot, ahol újoncként ezüstérmet nyert.

Ismerősök a másik oldalon

Az előző két idény alatt 60 bajnokin 15 gólt szerzett Bright Edomwonyi, ezzel mindkétszer ő lett a csapat házi gólkirálya. Illetve a Magyar Kupában is betalált kétszer (négy mérkőzésen).

Tóth Balázs 2024 tavaszán állt a DVTK alkalmazásában, azonban pályára csak Kazincbarcikán lépett a kooperációs szerződés keretében. Nyáron pedig átigazolási díj ellenében távozott Nyíregyházára.

Vellai Áron a 2021/2022-es idényben a DVTK szakmai stábjában dolgozott teljesítmény edzőként.

A helyszín

Nyíregyháza, Városi Stadion
4400 Nyíregyháza, Sóstói út 24/a