- 15/20-as mérleggel mutatkoztál be az olimpián a körvívásban, mennyire vagy elégedett ezzel a kezdéssel?
- Nagyon vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Magával a teljesítményemmel szakmai szempontból nem vagyok elégedett. Sokat hibáztam technikailag és még mindig nem tudott kijönni a vívásomból az, ami bennem van. Emiatt kicsit csalódott vagyok, reménykedtem, hogy sikerül valamit áttörni. Másrészről Kállai Ákossal az edzőmmel átbeszélve az elmúlt éveket arra jutottunk, hogy kevésszer vívtam 200 pont felett, az átlagom pedig bőven alatta van. Ilyen szempontból értékes eredmény. A helyzeteket is jól tudtam kezeltem, ebben előre tudtam lépni. Kár, hogy nincs még egy versenynap. Látom a jó oldalát is, de nem vagyok teljes mértékben elégedett.
- Gyerekkori álmodat teljesítve szerepeltél az olimpián, ezt a részét hogyan élted meg eltekintve a sportszakmai résztől?
- Életreszóló élmény volt. Eddigi életem legnagyobb sportélménye. Brutális volt a hangulat. A családom és a barátaim is a helyszínen szurkoltak. Ahogy skandálták a nevemet és amikkel készültek hatalmas élmény volt. Például a fejemet kivágták molinóba és úgy szurkoltak. Ez semmihez nem fogható. Erre vágytam, hogy milyen ezt megélni és sokkal jobb, mint előzetesen gondoltam.
- Hogy telik a mai szünnap az elődöntő előtt?
- Megvoltak az utolsó simítások. Nemrég végeztem az uszodában és a laser run átmozgatással. Ez jól esett olyan szempontból is, hogy a vívásról el tudtam terelni a gondolatokat. A nap további részében a regenerációé és a töltődése a főszerep, illetve ki fogom próbálni a falu további lehetőségeit. Szóval hamarosan irány léghokizni Ákossal (Kállai Ákos, Blanka edzője - a szerk.).
- Holnap a délutáni elődöntőben folytatod, mondhatjuk, hogy jönnek a te számaid?
- Abszolút! Én is így érzem. Ha egy versenyen lement a körvívás - félreértés ne essék nem akarom letudni azt sem - ilyenkor érzem azt, hogy most kezdődik az én részem. Ekkor nem hátra szoktam csúszni, hanem általában, mint a talajvíz, egyre jövök felfelé. Bízom benne, hogy most is így lesz. Sőt, biztos vagyok benne.
Fotók: MTI