A játékok atlétikai versenyeit a németországi Bochumban rendezték meg, ahol a 100 méteres gátfutásban nem kevesebb, mint harminchárom versenyző állt rajthoz, akiket öt előfutamba soroltak. Tóth Anna a negyedikben volt érdekelt, amit 12:95-ös idővel magabiztosan nyert meg, összetettben pedig a harmadik legjobb idővel lépett tovább a legjobb 24 közé.
A három elődöntőből futamonként az első kettő, valamint a további két legjobb időeredmény kvalifikálta magát a fináléba. Anna a helyezésével biztosította a helyét a legjobb nyolc között, miután a lengyel Alicja Katarzyna Sielska mögött másodikként zárta a futamot. A két éllovas között csupán három századnyi különbség volt, ebből a nyolcasból rajtuk kívül senki nem tudott 13 másodperc alá kerülni.
- Remek volt a hangulat, a pálya, testileg és lelkileg is egyben voltam a verseny elejétől kezdve - fogalmazott a két futással kapcsolatban Tóth Anna. - Teher nélkül mentem, minden percét szerettem volna élvezni ennek az universiadénak. Első futásra a 12:95 jó időnek számított, ebből következett, hogy az elődöntőben kedvező pályát kaptam. A mezőny ugyanakkor nagyon kemény volt, hiszen többen is érkeztek 13 másodperc alatti idővel, egyéni csúccsal. Éppen ezért nagyon boldog voltam helyezéssel sikerült magam kvalifikálni a legjobb nyolc közé.
A döntő óriási küzdelmet, hatalmas csatát hozott, és végül öt ezred másodperc választotta el Tóth Annát az aranyéremtől. A fináléban már bőven szükség volt a 13 másodperc alatti időre, amit a nyolcas mezőnyből öten is hoztak. A végén a finn versenyzőnek jobban jött ki a lépés, jobban dobta be magát, mélyebbre tudott hajolni a célvonalnál, kihasználva, hogy alacsonyabb. A DVTK sprintere azonban így is kiváló teljesítményt nyújtott és ismét bezsebelt e fényes medált. Egy héttel az U23-as Európa bajnokságon szerzett ezüst után a Nyári Egyetemi Játékokon is a dobogó második fokára állhatott fel.
- Valóban nagyon kis különbség volt köztünk, de a kettes pályáról nem érzékeltem a mezőnyt - összegezte a döntő tapasztalatait Tóth Anna. - Egy kicsit talán bosszant, hogy így alakult, de összességében elégedett vagyok a hétvégével. A célom ugyanis az volt, hogy döntőt fussak, amit sikerült teljesíteni. Egy éremnek pedig mindig örül az ember, így természetesen én is nagyon boldog vagyok. Amikor láttam, hogy a végén engem mutat a kamera már sejtettem, hogy nem lesz rossz az eredmény. Szerettem volna 12:90 alá menni, ami ugyancsak összejött, így minden szempontból kerek volt ez a néhány nap.
Tóth Anna számára egy pillanatra sincs megállás. Augusztus első hétvégéjén a felnőtt országos bajnokságon lesz érdekelt, majd a Gyulai István Memorialon is indulni fog. A DVTK sprintere abban bízik, hogy a jelenlegi jó formáját és fontos hazai versenyre is sikerül átmenteni.
A 100 méteres női gátfutás végeredménye
1. Saara Fu Sofia KESKITALO (finn) 12:88
2. TÓTH Anna 12:88
3. Alicja Katarzyna SIELSKA (lengyel) 12:95
4. Yanla NDJIP-NYEMECK (belga) 12:96
5. Elena CARRARO (olasz) 12:98
6. Franziska SCHUSTER (német) 13: 03
7. Mao SHIMANO (japán) 13.17
8. BANKO Laura 13:19
Foto: atletika.hu