A Honvéd meccsről:
-A legutóbbi blogban azt írtam, hogy a REAC meccsre nagyon készültünk. Akkor mit is írhatnék a kispestiek elleni találkozóra? Volt bennünk tűz rendesen, tudtuk, éreztük, Sisa Tibor visszatérése miatt az utóbbi évek egyik legpikánsabb meccse lesz ez. A tréner egyébként az összecsapás előtt bekukkantott az öltözőnkbe, és bizonyította, hogy a humorát sem hagyta otthon. Mindenképpen meg akartuk nyerni a meccset, szerettünk volna örömet okozni ezzel a szurkolóinkon kívül Gálhidi Györgynek is, hiszen neki szintén presztízs-csata volt ez a javából. Sajnáljuk, hogy nem tudtuk kihasználni az emberfölényeinket és a helyzeteinket.

A B-licences tanfolyamról:
-Csapattársaimmal, Lakatos Bélával és Menyhért Gergővel együtt beiratkoztam erre az edzői tanfolyamra. Nem titkolom, szeretnék ezen a pályán elhelyezkedni, miután befejeztem az aktív labdarúgást. Ez még azonban messze van, hiszen a játéktéren akarok először szép sikerek részese lenni. Hogy milyen az edzőideálom? Szerencsére számos kiváló szakemberrel együtt dolgozhattam már, itt Diósgyőrben és az agárdi akadémián is. György Gábor és Varsányi Zsolt remek alapokat adott nekem nevelőegyesületemnél, az MTK-nál pedig Fedor Sanyi bá, Korpa Zoltán, Tamási Zsolt mutatott számomra sokat ebből a szakmából. Felnőtt szinten Sisa Tibor és jelenlegi edzőnk, Gálhidi György is kiváló szakemberek, van tehát miből „merítenem". Az ideális edző, a fentebb említett trénereket összegyúrván jobb lenne, mint Jose Mourinho. Merthogy őt tekintem, olyan szakvezetőnek, aki szerintem karizmatikus és határozott egyéniségű. Ez nagyon fontos egy edzőnél, legyen stílusa is, amellett, hogy felkészült.

A betegségről:
-A héten nem edzettem a társaimmal, mert már hetek óta köhögök, és néha nehezen veszem a levegőt. Orvosunk, Dr. Forgács Alfréd pihenőt rendelt el nekem, mivel a hörgőimmel van gond, de, ha vasárnapig minden rendben lesz, akkor játszhatok az MTK ellen.

Az MTK-ról:
-Nem véletlenül említettem már többször ebben a blogban korábbi csapatomat, hiszen nagy meccs lesz ez a számomra. Nyíregyháza, MTK, Honvéd: ez a három mérkőzés kiemelt kategória. A nyírségiek elleni 90 perceket a kék-fehérek játékosaként is így kezelten, egy miskolci nevelésnek ez kötelező. A kispestiekkel szembeni miértről fentebb már írtam, az MTK-val való találkozás pedig az ott eltöltött négy év miatt más. Diósgyőri szív dobog bennem, de nagyon sokat köszönhetek azoknak az embereknek, akik ott foglalkoztak velem. Remélem a piros-fehér drukkerek sem orrolnak meg rám azért, ha azt mondom: büszkeséggel tölt el, hogy tagja lehettem az ottani akadémiának, hiszen az ország minden pontjáról válogatták oda a legjobbakat. Azonban a kék-fehérek fiataljai, Molnár Marcell és Szekeres Adrián barátaim remélem az alkalomból fognak nekem gratulálni vasárnap este, mert nyert a Diósgyőr.