A rendezvényt Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara elnöke nyitotta meg, aki kiemelte, mennyire fontos szerepet tölt be a DVTK a város és a megye életében.
A szót Dlusztus Imre vette át. Klubunk ügyvezető-igazgatója elmondta, nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy egy ilyen nagy múltú klubért dolgozhat. Kifejtette a labdarúgás szerepének fontosságát az óvodás kortól a profikig. Hozzátette, ez a sport nemcsak akkor ad sokat, ha hivatásszerűen űzik, nagyon fontos élettani szerepet is betölt, - többek között segít a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, amiben hazánk mutató kifejezetten rosszak - ezért is fontos, hogy a megyében minél többen "rúgják a bőrt". "Szerettem volna, és szeretném is megvalósítani a megyében az iskolarendszerű akadémiát. Az első próbálkozásunk ez ügyben nem járt sikerrel, de nem tettem le arról, hogy megvalósuljon." - mondta. Ügyvezetőnk, a klub közelgő százéves évfordulójáról is beszélt. Hangsúlyozta, összefogás szükséges ahhoz, hogy 2010-ben méltóképpen ünnepelhessük meg a jeles eseményt. A jubileumra nemzetközi mérkőzéseket, kiállítást, a DVTK 100 évét bemutató kiadványt is tervez.
Szinay Attila önkormányzati képviselő a stadionról és tervezett Sportligetről szólt. "Egységesen kell kezelni a stadion és a diósgyőri sporttelepre tervezett Sportliget ügyét. Eljött az idő a cselekvésre." - jelentette ki.
A fórumot kezdeményező Péchy Tibor Orosz Lajoshoz intézett kérdést, melyben arra volt kíváncsi, van-e esély egy nemzetközi színvonalú komplexum kialakítására a stadion területén. Városunk sportért felelős alpolgármestere válaszában elmondta, nem híve a nyilvánosság előtti munkának, a háttérben már folynak a tárgyalások. Kiemelte, az Önkormányzat szerepvállalását elsődlegesen az utánpótlásban, valamint a létesítmény megvalósításában látja. Emellett biztosította ügyvezetőnket arról, hogy újratárgyalják az akadémia megvalósításának lehetőségeit. Dlusztus Imre szurkolói kérdésre kifejtette, a jövőben nagy szerepet szánnak a saját nevelésű játékosoknak, ennek első jelei már most is láthatók Takács Péter és Menyhért Gergő visszaigazolásában, Bokros Tibor és Lipusz Norbert szerepeltetésében, de elhangzott, hogy mellettük szükség van külföldi labdarúgókra is.
Az ügyvezető által ismertetett program mellett támogatóan szólat fel Koncz Ferenc, a Megyei Közgyűlés alelnöke, Tóth László, az Unio Coop ZRt. vezérigazgatója, valamint Simkó József, a Fireplace Kft. tulajdonos-ügyvezetője.
Mindannyiunk örömére megtisztelték a rendezvényt a Diósgyőr Ultrái is, élükön Feledi Lászlóval, aki a Szeviép további szerepvállalása és a saját nevelésű játékosok beépítése mellett érvelt.
Bihall Tamás azzal zárta a jó hangulatú rendezvényt, hogy még ebben az évben lesz folytatása.