Erdős József vezet vasárnap
Elkészült az OTP Bank Liga 7. fordulójának játékvezetői küldése. A vasárnap este 18 órakor kezdődő DVTK-Vasas mérkőzés játékvezetője Erdős József lesz. Az asszisztensei az oldalvonal mellett Erős Gábor és Szalai Balázs, az alapvonalon pedig Szőts Gergely és Urbán Eszter lesznek.

Erdős József 1977. július 12-én született. Édesapja id. Erdős József is labdarúgó játékvezető volt, testvére Erdős Katalin egykori válogatott labdarúgó.
A játékvezetői vizsga megszerzését követően különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. 2002-ben bekerült az országos NB II.-es játékvezetői keretbe, majd a 2005/2006-os idényben a legmagasabb osztályban működött.
2006-ban az országos rangsorban a 4-5. helyen végzett, mégis visszaminősítették a második osztályba, 2013-tól azonban a frissen megalakult hivatásos játékvezetői keret tagja.
Erdős József az elmúlt bajnokságban hat alkalommal vezette a DVTK mérkőzéseit. Az első ötön négy diósgyőri játékosnak mutatta föl a piros lapot. Az első MTK - DVTK mérkőzésen Kovács Gábort és Antal Botondot állította ki, majd az első békéscsabai találkozó lefújása után Bacsa Patrik is pirosat kapott. A Vasas elleni harmadik meccset pedig Tamás Márk nem fejezhette be. Munkásságához hozzátartozik, hogy a DVTK - Békéscsaba bajnokin Thomas Permayr mehetett hamarabb zuhanyozni, ugyanakkor a Haladás ellen nem állította ki a gólhelyzetben szabálytalankodó Király Gábort.
Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Erdős József segítői szombaton az oldalvonal mellett Erős Gábor és Szalai Balázs, az alapvonal mögött Szőts Gergely és Urbán Eszter lesznek. Tartalék játékvezetőként Horváth Róbert működik közre.
Erdős József játékvezető a DVTK mérkőzésein
2015/2016
2016. április 30. DVTK-Paks 0-2
2016. április 16. Vasas - DVTK 1-3
2016. február 27. Haladás - DVTK 2-1
2015. december 12. DVTK - Békéscsaba 2-0
2015. szeptember 12. Békéscsaba - DVTK 1-1
2015. augusztus 18. MTK - DVTK 5-0
2014/2015
2015. április 25. FTC - DVTK 3-0
2014. november 1. ETO - DVTK 1-1
2013/2014
2014. május 4. DVTK - Haladás 1-1
2014. április 5. Honvéd - DVTK 1-2
2013. augusztus 24. Pápa - DVTK 0-1
2013. július 27. Győri ETO - DVTK 1-1
2010/2011
2011. június 11. Orosháza - DVTK 2-1
2011. március 12. Békéscsaba - DVTK 0-3
2005/2006
2006. április 23. DVTK - FTC 0-1
2006. március 11. DVTK - Vasas 0-2
2005. december 10. Győr - DVTK 1-2
2004/2005
2004. augusztus 28. Pécs - DVTK 2-1
Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2015/2016)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|
1. | Andó-Szabó Sándor | Georgiou Theodoros | Kóbor Péter | Pintér Csaba | Kulcsár Katalin | Huszár Balázs |
2. | Vad II István | Tóth II Vencel | Viszokai László |
Szőts Gergely | Kulcsár Katalin | Horváth Róbert |
3. | Bognár Tamás | Georgiou Theodoros | Buzás Balázs | Berke Balázs | Szilasi Szabolcs | Farkas Balázs |
4. | Szabó Zsolt | Tóth II Vencel | Horváth Róbert | Takács János | Nazsa Tamás | Varga Gábor |
5. |
Berke Balázs |
Ring György | Kepe Arnold | Kassai Viktor | Molnár Attila | Huszár Balázs |
6. | Iványi Zoltán |
Georgiou Theodoros | Medovarszki János | Szilasi Szabolcs | Lovas László | Kormányos II. Gábor |
7. | Erdős József | Erős Gábor | Szalai Balázs | Szőts Gergely | Urbán Eszter | Horváth Róbert |