Bogár Gergő vezeti a DVSC - DVTK mérkőzést
A DVSC - DVTK mérkőzést Bogár Gergő vezeti, segítői az oldalvonal mellett ifj. Tóth Vencel és Garai Péter lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Pillók Ádám látja el. A videóbíró (VAR Karakó Ferenc), az asszisztense (AVAR) Becséri Gergely, az operátor pedig (RO) Hanyecz Bence lesz.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, valamint a VAR-kocsiban egy videóbíró, egy videóbíró-asszisztens és egy operátor dolgozik.
Az 1991. augusztus 28-án Salgótarjánban született Bogár Gergő Nógrád megyében tette le a játékvezetői vizsgát 2005-ben. 2010-ig a Salgótarjáni BTC csapátban játszott, majd ezután a játékvezetést válaszottta. 2014 nyarán került fel az országos keretbe. A 2016/2017-es szezontól NB II.-es játékvezető. Első NB. II-es mérkőzését 2016. augusztus 7-én vezette Csákváron (Csákvár - Dorog.).
A 2018/2019-es idénytől NB I.-es játékvezető. 2018. szeptember 1-én, egy Mezőkövesd - PAFC mérkőzésen debütált az élvonalban. 2020 tavaszától a nemzetközi játékvezetői keretbe is bekerült. A 2020-2021-es szezon végén az idény legjobb játékvezetőjének járó díjat vehette át.
Bogár Gergő ebben a bajnokságban másodszor fúj a DVTK-nak.
A focibiro.hu statisztikája alapján az élvonalban 97 találkozón 489 sárga és 28 piros lapot, a másodosztályban 58 meccsen 225 sárga és 10 piros lapot osztott ki.
A DVSC - DVTK mérkőzést Bogár Gergő vezeti, segítői az oldalvonal mellett ifj. Tóth Vencel és Garai Péter lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Pillók Ádám látja el. A videóbíró (VAR Karakó Ferenc), az asszisztense (AVAR) Becséri Gergely, az operátor pedig (RO) Hanyecz Bence lesz.
Bogár Gergő a DVTK mérkőzésein
Játékvezetőként
2023/2024 (NB I.)
2024. február 3. 17:30 DVSC - DVTK
2023. október 22. 17:45 DVTK - FTC 1-2
2022/2023 (NB II.)
2022. december 3. 13:00 DVTK - Haladás 1-2
2021/2022 (NB II.)
2021. szeptember 15. 18:00 DVTK - Nyíregyháza 4-2
2020/2021 (NB I.)
2021. március 13. DVTK - Honvéd 0-0
2021. február 12. Újpest - DVTK 1-0
2020. december 19. DVTK - ZTE 1-3
2020. december 12. MTK - DVTK 1-0
2020. november 1. Kisvárda - DVTK 1-0
2020. október 3. DVTK - Paks 1-2
2019/2020 (NB I.)
2020. június 24. Paks - DVTK 4-2
2020. február 29. Honvéd - DVTK 0-4
2019. október 19. DVSC - DVTK 2-1
2019. augusztus 17. Fehérvár - DVTK 5-1
Alapvonali játékvezetőként
2020/2021 (NB I.)
2020. augusztus 16. 16:55 DVTK - Mezőkövesd
2019/2020 (NB I.)
2020. június 27. 17:30 DVTK - Kisvárda
2020. június 17. 19:00 DVTK - PAFC
2018/2019 (NB I.)
2019. április 13. 17:00 Kisvárda - DVTK
2019. február 16. 17:00 DVTK - Honvéd
2018. december 8. 17:00 DVTK - Kisvárda
2018. november 10. 14:30 DVTK - DVSC
2018. október 27. 17:00 DVTK - FTC
2018. augusztus 4. 18:00 DVSC - DVTK
2017/2018 (NB I.)
2018. június 2. 19:00 DVTK - Videoton
2018. május 12. 17:00 DVSC - DVTK
2018. április 7. 17:00 DVTK - Haladás
Videóbíróként
2023/2024 (NB I.)
2023. augusztus 18. 20:15 ZTE - DVTK
ifj. Tóth Vencel a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
2023/2024 (NB I.)
2024. február 3. 17:30 DVSC - DVTK
2023. december 3. 15:15 DVTK - ZTE
2023. augusztus 5. 17:45 Mezőkövesd - DVTK
2022/2023 (NB II.)
2022. október 5. DVTK - Dorog
2020/2021 (NB I.)
2021. április 24. 17:00 Kisvárda - DVTK
2021. február 6. 14:45 DVTK - Kisvárda
2020. december 13. 17:00 MTK- DVTK
2020. november 29. 14:05 Mezőkövesd - DVTK
2020. szeptember 26. 19:30 ZTE- DVTK
2019/2020 (NB I.)
2020. február 15. 17:00 DVTK - Paks
2019. augusztus 4. 18:00 DVTK - Honvéd
2018/2019 (NB I.)
2019. február 2. 17:00 DVTK - Mezőkövesd
2018. július 22. 17:30 FTC - DVTK
2017/2018 (NB I.)
2018. március 10. 19:30 Videoton - DVTK
2017. november 25. 15:30 DVTK - Újpest
2017. október 21. 18:00 DVTK - Honvéd
2016/2017 (NB I.)
2017. április 22. 18:00 Paks - DVTK
2016. október 29. 17:30 DVTK - FTC
2016. október 15. 18:00 DVTK - Videoton
2016. augusztus 6. 18:00 DVTK - Honvéd
2016. július 23. 18:00 DVTK - Újpest
2015/2016 (NB I.)
2016. március 12. 15:30 Újpest - DVTK
2016. február 20. 15:00 DVTK - Honvéd
2015. november 28. 15:30 DVTK - Paks
2014/2015 (NB I.)
2015. április 19. 14:00 DVTK - Videoton
2015. március 22. 18:30 DVSC - DVTK
2014. augusztus 3. 20:30 Újpest - DVTK
2013/2014 (NB I.)
2014. március 23. 16:30 2013/2014 - Újpest - DVTK
2013. november 24. 16:30 2013/2014 - DVTK - Videoton
2013. szeptember 28. 16:00 2013/2014 - Kaposvár - DVTK
2012/2013 (NB I.)
2013. május 4. 14:00 DVTK - DVSC
2012. december 1. 18:30 DVTK - Honvéd
2012. szeptember 15. 14:00 Videoton - DVTK
2011/2012 (NB I.)
2012. május 26. 15:00 DVTK - Vasas
2012. április 13. 18:00 Kaposvár - DVTK
2012. március 30. 18:00 Siófok - DVTK
2011. augusztus 6. 20:00 Videoton - DVTK
2009/2010 (NB I.)
2010. április 10. 18:00 DVTK - Pápa
2009. augusztus 15. 20:00 ETO - DVTK
2008/2009 (NB I.)
2009. május 3. 17:30 Újpest - DVTK
2008. augusztus 8. 19:00 Honvéd - DVTK
2007/2008 (NB I.)
2008. március 28. 19:00 Honvéd - DVTK
2008. március. 8 16:00 DVTK - ZTE
2006/2007 (NB I.)
2007. március 10. 16:00 PMFC - DVTK
2006. október 14. 14:00 DVTK - Vác
2006. augusztus 26. 19:00 Sopron - DVTK
2005/2006 (NB I.)
2006. június 3. 18:00 DVTK - ETO
Tartalék játékvezetőként
2020/2021 (NB I.)
2020. október 25. 19:30 DVTK- PAFC
2019/2020 (NB I.)
2020. június 17. 19:00 DVTK - PAFC
2017/2018 (NB I.)
2017. szeptember 30. 18:00 DVTK- Videoton
Videóbíró asszisztensként
2023/2024 (NB I.)
2023. november 4. 15:45 PAFC - DVTK
Garai Péter a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
2023/2024 (NB I.)
2024. február 3. 17:30 DVSC - DVTK
2023. december 16. 17:30 DVTK - MTK
2022/2023 (NB II.)
2023. április 13. 18:00 Budafok - DVTK
2020/2021 (NB I.)
2020. december 19. 17:00 DVTK - ZTE
2020. október 25. 19:30 DVTK - PAFC
2019/2020 (NB I.)
2020. június 27. 17:30 DVTK - Kisvárda
2020. február 5. 18:00 PAFC - DVTK
2018/2019 (NB I.)
2019. május 11. 17:00 Honvéd - DVTK
2018. augusztus 4. 18:00 DVSC - DVTK
Tartalék játékvezetőként
2020/2021 (NB I.)
2021. február 12. 20:00 Újpest - DVTK
2019/2020 (NB I.)
2020. június 24. 21:05 Paks - DVTK
2019. október 19. 17:00 DVSC - DVTK
2019. augusztus 24. 18:00 DVTK - Mezőkövesd
2018/2019 (NB I.)
2019. április 20. 17:00 DVTK - Paks
2017/2018 (NB I.)
2018. június 2. 19:00 DVTK - Videoton
Pillók Ádám a DVTK mérkőzésein
Játékvezetőként
2022/2023 (NB II.)
2023. április 17. 20:00 DVTK - Mosonmagyaróvár 1-1
2023. március 6. 19:00 DVTK - Gyirmót 3-1
2022. november 13. 15:00 DVTK - Nyíregyháza 2-0
2021/2022 (NB II.)
2022. május 9. 20:00 DVTK - Soroksár 1-0
2022. április 3. 19:30 DVTK - Szeged 0-5
2021. november 1. 20:00 DVTK - Haladás 2-0
Videóbíróként
2023/2024 (NB I.)
2023. december 3. 17:30 DVTK - ZTE
Tartalék játékvezetőként
2023/2024 (NB I.)
2024. február 3. 17:30 DVSC - DVTK
2023. november 24. 20:00 Paks - DVTK
2023. szeptember 23. 17:00 DVTK - DVSC
Alapvonali játékvezetőként
2020/2021 (NB I.)
2020. december 19. 17:00 DVTK - ZTE
2020. december 5. 17:00 DVTK - FTC
2020. október 25. 19:30 DVTK - PAFC
2019/2020 (NB I.)
2019. november 30. 19:30 DVTK - Videoton
2019. október 5. 17:00 DVTK - PAFC
2019. augusztus 24. 18:00 DVTK - Mezőkövesd
2018/2019 (NB I.)
2019. április 20. 17:00 DVTK - Paks
2018. december 15. 17:00 Paks - DVTK
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2023/2024)
Forduló |
Játékvezető |
Asszisztens |
Asszisztens |
Tartalék játékvezető |
VAR |
AVAR |
VOR |
Mérkőzés |
1. | Berke Balázs |
Buzás Balázs |
Szert Balázs |
Urbán Eszter |
Bognár Tamás |
Medovarszki János |
Hanyecz Bence |
DVTK - PAFC |
2. | Vad II István |
ifj. Tóth Vencel |
Horváth Róbert |
Andó-Szabó Sándor |
Erdős József |
Kovács Gábor |
Berényi Tamás |
MZSFC - DVTK |
3. | Bognár Tamás |
Buzás Balázs |
Kóbor Péter |
Andó-Szabó Sándor |
Antal Péter |
Bornemissza Norbert |
Kovács Imre |
DVTK - Paks |
4. | Pintér Csaba |
Aradi József |
Horváth Zoltán |
Karakó Ferenc |
Bogár Gergő |
Becséri Gergely |
Derdák Marcell |
ZTE - DVTK |
5. | Vad II István |
Szalai Dániel |
Rózsa Dávid |
Andó-Szabó Sándor |
Zierkelbach Péter |
Horváth Róbert |
Kovács Imre |
DVTK - Kisvárda |
6. | Antal Péter |
Horváth Róbert |
Belicza Bence Péter |
Berke Balázs |
Urbán Eszter |
Albert István |
Szőts Gergely |
MTK - DVTK |
7. | Berke Balázs |
Vígh-Tarsonyi Gergő |
Horváth Zoltán |
Pillók Ádám |
Karakó Ferenc |
Bornemissza Norbert |
Takács Tamás |
DVTK - DVSC |
8. | Káprály Mihály |
Becséri Gergely |
Csatári Tibor |
Farkas Ádám |
Pintér Csaba |
Medovarszki János |
Szőts Gergely |
DVTK - KTE |
9. | Karakó Ferenc |
Aradi József |
Rózsa Dávid |
Farkas Ádám |
Kulcsár Katalin |
Szalai Balázs |
Derdák Marcell |
ÚFC - DVTK |
10. | Bogár Gergő |
Albert István |
Szert Balázs |
Bognár Tamás |
Pintér Csaba |
Becséri Gergely |
Szőts Gergely |
DVTK - FTC |
11. | Bognár Tamás |
Szalai Balázs |
Szécsényi István |
Andó-Szabó Sándor |
Vad II István |
Szert Balázs |
Németh Ádám |
Fehérvár - DVTK |
12. | Derdák Marcell |
Vígh-Tarsonyi Gergő |
Csatári Tibor |
Pintér Csaba |
Zierkelbach Péter |
ifj. Tóth Vencel |
Hanyecz Bence |
PAFC - DVTK |
13. | Zierkelbach Péter | Szalai Balázs | Szécshenyi István | Antal Péter | Szőts Gergely |
Szert Balázs |
Kovács Imre |
DVTK - MZSFC |
14. | Pintér Csaba |
Szalai Dániel |
Rózsa Dávid |
Pillók Ádám |
Oláh Gábor |
Bornemissza Norbert |
Berényi Tamás |
Paks - DVTK |
15. | Vad II István |
ifj. Tóth Vencel |
Albert István |
Pintér Csaba |
Pillók Ádám |
Kovács Gábor |
Derdák Marcell |
DVTK - ZTE |
16. | dr. Csonka Bence |
Szert Balázs |
Buzás Balázs |
Berke Balázs |
Oláh Gábor |
Csatári Tibor |
Szőts Gergely |
Kisvárda - DVTK |
17. | Pintér Csaba |
Garai Péter |
Szert Balázs |
Káprály Mihály |
Vad II István |
Vígh-Tarsonyi Gergő |
Berényi Tamás |
DVTK - MTK |
18. | Bogár Gergő |
ifj. Tóth Vencel |
Garai Péter |
Pillók Ádám |
Karakó Ferenc |
Becséri Gergely |
Hanyecz Bence |
DVSC - DVTK |