“Minden héten új kihívás vár ránk”
A Fizz Liga 6. fordulójában a DVTK szombaton délután a PAFC ellen játszik hazai pályán. A találkozó előtt Vladimir Radenković vezetőedzővel beszélgettünk.

Az előző fordulóban a DVTK 4-1-re nyert Nyíregyházán, ami a klubtörténet legnagyobb különbségű élvonalbeli sikere a rivális otthonában.
- Rendkívül fontos győzelmet arattunk Nyíregyházán, hiszen eddig elmaradtak az eredmények, de hittünk benne, hogy eljön az időnk, és megszerezzük az első három pontot - kezdte Vladimir Radenković vezetőedző.
A Nyíregyháza nyerni tudott Debrecenben, a következő fordulóban viszont hazai pályán kikapott a Diósgyőrtől. A DVTK is nyert Nyíregyházán, és hogyan lehet elkerülni, hogy a PAFC ellen úgy járjon, mint a piros-kék csapat? - kérdeztük.
- Általánosságban mondom, hogy amikor idegenbeli rangadót nyer egy csapat, akkor hatalmas érzelmek szabadulnak fel, és a játékosok megérdemelten ünneplik meg a sikert, különösképpen, ha ez az első győzelem az új bajnokságban - válaszolt. - Éppen ezért a hét elején külön hangsúlyt helyeztünk arra, hogy a visszahozzuk a hétköznapokba a játékosokat, mert ez csak egy meccs volt, és a fociban sem lehet megélni a múltból, minden héten új kihívás vár ránk. Hétfőn ismét gratuláltunk a csapatnak, de utána arra kértünk mindenkit, hogy már csak a Puskás Akadémia elleni találkozó járjon a fejében.
Sérülése után Ivan Šaponjić és Bokros Szilárd is visszatért a csapathoz, valamint egy ideje már Szatmári Csaba és Marco Lund is társaival edz. Bárdos Bence és Bánhegyi Bogdán viszont továbbra is hiányzik. A nyíregyházi találkozón éppen az utóbbi hiánya miatt először ült a kispadon a 17 éves Tuska Bálint, majd ezen a héten már az első csapattal edzett a 2010-es születésű, mindössze 15 éves korosztályos válogatott kapus, Varga Hunor is.
- Szerdán a DVTK II F4R gödöllői bajnokiján védett Megyeri Gábor, így lehetőségünk nyílt a felnőttek edzésén is megnézni a fiatal tehetségeket - árulta el a szerb sportszakember. - Egyébként is igyekszünk kihasználni a második csapat adta lehetőségeket, mert egy tétmérkőzés mindig más, mint egy edzés. Megyeri Gábor, Szakos Bence és Jurek Gábor nem, vagy keveset játszott a hétvégén, ezért nekik nagyon jól jöttek ezek a percek, hiszen egy fiatal esetében ez a legfontosabb (Jurek Gábor ráadásul gólt is lőtt a három pontot szerző csapatban - a szerk.). Bízunk benne, hogy Bánhegyi Bogdán hamarosan visszatér, de addig is új színt hoz az edzésekbe Tuska Bálint vagy Varga Hunor, és ők is belekóstolhatnak, milyen testközelből a profi labdarúgás.
De vannak még fiatalok, akik közül hárman is meghívót kaptak a korosztályos válogatottba. Jurek Gábor és Babos Bence az U21-es, Szakos Bence pedig az U19-es csapattal készül szeptember elején.
- Dolgoztam a szerb U21-es válogatottnál, ezért pontosan tudom, hogy ez ugyan csak kis lépés a fiatalok karrierjében, mégis milyen sokat számít nekik - tette hozzá.
A PAFC háromszor győzött és kétszer vereséget szenvedett a Fizz Liga idei kiírásában, illetve az Aris Limassol ellen kettős vereséggel búcsúztak. (Az ellenfélről itt lehet bővebben olvasni.)
- A Puskás Akadémia évről évre bizonyítja, hogy milyen kiváló csapatuk van, és idén is nyertek már az FTC otthonában, ugyanakkor legutóbb Felcsúton veszítettek a DVSC ellen, és Kisvárdáról sem tudták elvinni a pontokat. Szoros a Fizz Liga mezőnye, a csapatok között nincs óriási különbség, ezért különösen hazai pályán mindenki eséllyel veszi fel a harcot.
A DVTK egy győzelemmel és két döntetlennel a tarsolyában várja a folytatást, így talán kicsi nyugodtabban lehetett dolgozni a hét során.
- A nyíregyházi rangadó előtt nyugalomra intettem a srácokat, nehogy hétközben túlpörögjenek, és a mérkőzésen ennek lássuk a kárát. Ezen a héten viszont azt kértem tőlük, játsszanak teljes szenvedéllyel, ugyanakkor használják az eszüket is. Az biztos, hogy nagy taktikai harcot láthatnak a szurkolók a pályán, kulcskérdés lesz, hogy meg tudjuk-e valósítani a tervezett taktikát. Nagyon fontos, hogy milyen képességű játékosok lépnek pályára, de legalább ennyire fontos a mentalitásuk is, azt szeretném látni, hogy az első, a legelső pillanattól tökéletesen koncentrál mindenki. Okos és jó játékkal, nagy küzdőszellemmel meg tudjuk szerezni az első hazai győzelmünket is - tette hozzá végezetül Vladimir Radenković.