Solymosi Péter fúj szombaton
Solymosi Péter vezeti a DVTK első hazai mérkőzését 2020-ban. Az OTP Bank Liga 18. fordulójában a Diósgyőr a Kaposvárt fogadja szombaton 17 órától. A játékvezető segítői az oldalvonal mellett Albert István és Becséri Gergely, az alapvonal mögött pedig Vad II. István és Takács János lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Szalai Dániel látja el.

A veszprémi származású, de Debrecenben élő 47 éves Solymosi Péter 1995-ben tette le a játékvezetői vizsgát majd a szamárlétra végigjárását követően 2002-ben debütált az évonalban, akkor egy MTK - Sopron mérkőzésen működött közre játékvezetőként.
2006-ban és 2007-ben is megkapta az MLSZ által az Év Játékvezetőjének járó Herczka Pál-díjat.
A focibiro.hu statisztikája szerint pályafutása során idáig 293 élvonalbeli mérkőzésen működött közre játékvezetőként, ezeken 1191 sárga és 69 piros lapot osztott ki.
2014. május 25-én ő vezette az Újpest - DVTK Magyar Kupa döntőt is, melyen tizenegyesekkel maradtunk alul.
Az OTP Bank Liga 2019/2020-as szezonjában még nem fújt mérkőzést a DVTK-nak, de a tavalyi szezonban sem találkoztunk vele egyszer sem. Legutóbb két évvel ez előtt Pakson vezetett DVTK meccset.
Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Solymosi Péter segítői az oldalvonal mellett Albert István és Becséri Gergely, az alapvonal mögött pedig Vad II. István és Takács János lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Szalai Dániel látja el.
Solymosi Péter a DVTK mérkőzésein
2017/2018
2018. február 24 Paks - DVTK 2-1
2017. szeptember 16. DVTK - Paks 2-4
2017. július 22. Honvéd - DVTK 2-2
2015/2016
2016. március 9. DVTK - Videoton 2-1
2015. július 18. DVTK - Vasas 2-1
2014/2015
2015. május 9. DPASE - DVTK 0-0
2015. március 13. DVTK - PMFC 2-2
2014. november 29. PAFC - DVTK 1-0
2013/2014
2014. május 25. MK döntő: Újpest - DVTK 1-1 (11-esekkel: 4-3)
2014. április 26. DVTK - Paks 0-4
2013. november 09. PMFC - DVTK 1-1
2013. szeptember 14. PAFC - DVTK 0-2
2012/2013
2013. április 21. DVTK - FTC 2-2
2013. március 31. Győr - DVTK 2-0
2012. november 25. Újpest - DVTK 1-1
2012. október 5. DVTK - MTK 2-1
2012. augusztus 11. DVTK - Eger 1-0
2012. július 27. DVTK - Újpest 2-1
2011/2012
2012. május 20. Haladás - DVTK 2-1
2012. március 24. DVTK - Újpest 1-0
2011. november 27. DVTK - FTC 2-3
2011. augusztus 6. Videoton - DVTK 2-0
2009/2010
2009. október 17. Nyíregyháza - DVTK 1-1
2008/2009
2009. május 22. DVTK - DVSC 2-3
2009. március 22. DVTK - Vasas 1-0
2008. október 25. Siófok - DVTK 4-1
2007/2008
2007. november 9. DVTK - Újpest 1-4
2007. szeptember 21. Tatabánya - DVTK 2-2
2006/2007
2006. augusztus 5. REAC - DVTK 0-2
2005/2006
2006. május 19. DVTK - Kaposvár 5-2
2006. március 18. DVTK - REAC 1-1
2005. október 21. FTC - DVTK 1-1
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2019/2020)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|
1. | Bognár Tamás | Tóth II Vencel | Vígh-Tarsonyi Gergő | Berke Balázs | Andó-Szabó Sándor | Farkas Balázs |
2. | Farkas Ádám | Ring György | Szalai Balázs | Solymosi Péter | Takács János | Horváth Róbert |
3. | Bogár Gergő | Huszár Balázs | Szalai Dániel | Szőts Gergely | Vad II István | Király Krisztián |
4. | Andó-Szabó Sándor | Georgiu Theodoros | Szert István | Pillók Ádám | Vad II István | Garai Péter |
5. | Bognár Tamás | Kóbor Péter | Szalai Balázs | Farkas Ádám | Szőts Gergely | Vígh-Tarsonyi Gergő |
6. | Iványi Zoltán | Albert István | Horváth Róbert | Takács János | Lovas László | Szalai Dániel |
7. | Berke Balázs | Király Krisztián | Farkas Balázs | Georgiu Theodoros | Solymosi Péter | Vad II István |
8. | Erdős József | Vígh-Tarsonyi Gergő | Szécsényi István | Solymosi Péter | Ducsai József | Szalai Balázs |
9. | Bogár Gergő | Szert Balázs | Buzás Balázs | Berke Balázs | Szilasi Szabolcs | Garai Péter |
10. | Kassai Viktor | Király Krisztián | Becséri Gergely | Szilasi Szabolcs | Molnár Attila | Huszár Balázs |
11. | Berke Balázs | Albert István | Medovarszki József | Farkas Ádám | Ducsai József | Csatári Tibor |
12. | Pintér Csaba | Buzás Balázs | Szert Balázs | Csonka Bence | Takács János | Ring György |
13. | Andó-Szabó Sándor | Vígh-Tarsonyi Gergő | Szalai Balázs | Erdős József | Molnár Attila | Szalai Dániel |
14. | Berke Balázs | Medovarszki János | Horváth Róbert | Pillók Ádám | Szőts Gergely | Bornemissza Norbert |
15. | Iványi Zoltán | Albert István | Berettyán Péter | Karakó Ferenc | Takács János | Csatári Tibor |
16. | Farkas Ádám | Kóbor Péter | Szert Balázs | Karakó Ferenc | Lovas László | Medovarszki János |
17. | Karakó Ferenc | Szert Balázs | Szalai Balázs | Németh Ádám | Szilasi Szabolcs | Huszár Balázs |
18. | Solymosi Péter | Albert István | Becséri Gergely | Vad II. István | Takács János | Szalai Dániel |