Összefoglaló 2024. szeptember 13., péntek

DVTK HUNTHERM - Piešťanské Čajky 77-69

A VII. Szaniszló Sándor Emléktorna keretében a DVTK HUNTHERM a szlovák Piešťanské Čajky együttesével mérte össze az erejét. A két regnáló bajnokcsapat küzdelmes összecsapásából Völgyi Péter gárdája került ki győztesen (77-69).

DVTK HUNTHERM - Piešťanské Čajky 77-69


A kosárlabdára kiéhezett mintegy 300 drukkernek csak néhány másodpercet kellett várnia az új szezon első diósgyőri találatára, Kaila Charles köszönt be egy közelivel. A szlovák bajnok nem illetődött meg, és gyorsan átvette a vezetést, de Tyra és KC hamar egalizálta az állást (6-6). Lelik büntetőjével újra nálunk volt az előny, majd újfent Réka ragadtatta tapsra a közönséget egy nagyszerű hárompontossal (10-11). A negyed derekán elkezdte rotálni a csapatát Völgyi Péter vezetőedző. Előbb Tenyér és Grigalauskytė, majd kisvártatva az új igazolások, Gulbe és Miklós mutatkoztak be a nézőknek, miközben a vendégek őrizték néhány pontos előnyüket (14-17). Amikor a kékek bevágtak egy újabb triplát, a hazai stáb időt kért, majd Gulbe faragta a hátrányunkat. Szűk két perc volt még a negyedből, a keményebb védekezésünk nem ízlett ellenfelünknek, nem is találtak már a gyűrűbe, így Monika két és Aleksa két duplájával meg is nyertük az első játékrészt (22-20).

 

A diósgyőri lendület a második negyed elején is kitartott, Gulbe és Grigalauskytė szállították a pontokat, a túloldalon pedig Mitrasinović és James. Kányási remek triplájával és Lelik 2+1-es akciójával lett közte tíz (35-25). A svájci Herminjard triplájára újfent Veronika válaszolt hasonló dobással, hogy aztán DVTK-timeout miatt álljon a játék. A negyed felénél kifejezetten élvezetes játék alakult ki, Oláh és Fárbás is pályára kerültek, utóbbi szép megoldással szerzett egy közelit. A szlovák csapat egyre közelített, ezért igencsak jól jött Tadić csodálatos középtávolija (44-38). Monika Grigalauskytė sem akart lemaradni centertársa mögött, litván magasemberünk már a tizedik pontját jegyezte a 17. percben. Amikor a következő támadás végén Kányási is pontosan célzott, időt kért Peter Janković (48-38). A folytatásban Herminjard hármasa jelezte a döntés helyességét. Az első félidő hajrájában a fiatal Poczkodi Zsófia is debütált a felnőttek között, azonban a pöstyéniek előrenyomulása folytatódott, aminek Monika büntetői szabtak határt. Szőke 18-asunk Poczkodit is kihagyhatatlan helyzetbe hozta, aki nem is hibázta el a ziccert. A dudaszó előtt még Charles is villant, kényelmes előnnyel vonult pihenőre a Völgyi-csapat (54-44).

A fordulás után nehezen lendültek játékba a csapatok, akcióból majdnem négy percig nem született gól, a büntetővonalról viszont rendre betaláltak a kék mezesek. Ebben a periódusban érződött a hazai lábakban az elmúlt hetek kemény munkája. A 24. perc végén Charles törte meg a vendégek sorozatát egy palánk alólival (56-51). A negyed derekán Buknová hárompontosával lett még szorosabb az állás, nagyon kellett Kaila remek megmozdulásból született 2+1-ese. Ana Tadić palánkos duplájával mentünk hatvan fölé, majd Fárbás brusztolt be egy közelit, miközben ellenfelünk is küzdött becsülettel, meg is nyerte ezt az etapot (63-59).

Aho Tyra és Buknová gólváltásával kezdődött az utolsó felvonás, majd Kaila mutatott be egy gyönyörű tempót. A 33. perc végén Tadić bal kézzel elengedett dobása is elképesztően szép volt, és Ana még a szabálytalanság miatt megítélt büntetőt is értékesítette. A szlovákok kosara után diósgyőri időkérés következett (70-63). A folytatásban kontroll alatt tartotta a játékot csapatunk, Fárbás gólja után újra tíz egység lett a különbség, a végeredményt Tenyér Zsófi alakította ki, a felkészülési találkozót megérdemelten nyerte meg a DVTK HUNTHERM, a közönség hálás tapssal és biztatással köszönte meg az új szezon első győzelmét (77-69).

VII. Szaniszló Sándor Emléktorna

DVTK HUNTHERM - Piešťanské Čajky 77-69 (22-20, 32-24, 9-15, 14-10)

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 300 néző. Játékvezetők: Lengyel Ádám, Mészáros Balázs, Sörlei Attila.
DVTK: Aho T. 4, Kányási 8/6, Charles 15, Lelik 10/3, Tadić 9. Csere: Grigalauskytė 14, Tenyér 2, Gulbe 6, Miklós 2, Oláh, Fárbás 5, Poczkodi 2. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Piešťanské Čajky: Szmereková, Mitrasinović18/6, Buknová 10/3, Herminjard 13/9, Taušová 4, James 15/6, Igbowke 6, Moravčíková 3, Mihaljevičová, Vandlíková, Jakubčeková. Vezetőedző: Peter Janković,


Mérkőzés utáni értékelések

Völgyi Péter: - Az első félidőben sokat hibáztunk védekezésben. Lelik Réka kiválása, valamint Aleksa Gulbe kipontozódása miatt több változtatásra volt szükség, azonban jól reagáltunk erre, és a védekezésünk is szigorúbb lett. A lepattanó párharcot megnyertük, illetke kevés eladott labdánk volt, de még nagyon sokat kell dolgoznunk. Az új igazolásaink is bemutatkoztak a találkozón. A második találkozón azok a játékosok több lehetőséget fognak kapni, akik ma kevesebbet szerephez jutottak. 

Kányási Veronika: - Bele kellett rázódnunk a mérkőzésbe. Nem az volt a cél, hogy tökéletesen kosarazzunk, hanem hogy az alapokat letegyük. Jó kezdés volt, annak ellenére, hogy több hibát is vétettük. Dolgozunk tovább. A következő találkozón is nyerni szeretnénk, bár nem ezen lesz a hangsúly, hanem az építkezésen.