A fiatal Demeter Milán az álmait éli

- Bemelegítésként elevenítsük fel a kezdeteket, mindig focista szerettél volna lenni?
- Az első focival kapcsolatos emlékem az, hogy szeretnék mesét nézni a tévében, de nem lehet, mert apa (aki régen megyei szinten játszott Ormosbányán és Rudabányán) meccset néz. Illetve apa és a bátyám fociznak az ormosbányai pályán, én pedig inkább elmegyek biciklizni, vagy játszom otthon. Szóval nem túl pozitív élményekkel kezdtem, de egyszer én is beálltam közéjük, és utána már el sem lehetett kergetni. Majd Kazincbarcikán kezdtem az általános iskolát, és az egyik sulifocin megakadt rajtam egy megfigyelő szeme, aki megkérdezte, lenne-e kedvem focizni járni. Akkor már meg sem fordult a fejemben, hogy nemet mondjak, így lettem a KBSC játékosa. De ez sem volt elég, rengeteget edzettem külön apával is. Emlékszem, hogy idősebb fiúkat hívott, hogy egy-egyezzenek velem, vagy éppen a saját edzésem után még futottam a pálya körül, miközben mérte az időeredményt, de az is előfordult, hogy a foglalkozás után hazáig futottam, amikor már Barcikán éltünk. Egy idő után ez átfordult, már én akartam még több munkát elvégezni, és ő próbált győzködni, hogy néha azért pihenjek is. Szóval egész eddigi életemben rengeteget edzettem, a miskolci házunk kertjének a végében még a fű is kikopott a sok gyakorlás miatt.

- Nem egyszerű követni, Ormosbánya, Kazincbarcika, Miskolc. Hogyan kerültél Diósgyőrbe?
- Barcikai fiatalként rendszeresen találkoztunk a DVTK-van, jól ment a játék, és egy idő után hívtak Diósgyőrbe edzeni. Kazincbarcikán csak heti három edzés volt, a maradék két napon pedig jöttem ide gyakorolni. A következő lépcsőfokként a Bozsik tornákon már piros-fehérben játszottam, végül 2016 elején lettem a DVTK U12 labdarúgója.

- Már akkor is védőt játszottál?
- Dehogy, támadó voltam. Bár az is igaz, hogy sok helyen megfordultam az utánpótlásban, egy rövid ideig még a kapuba is beálltam, mert mókásnak tűnt a kapu előtt ugrálni. Persze gyorsan kiderült, hogy egészen más kívülről, mint belülről, úgyhogy inkább visszamentem csatárnak. Az évek során játszottam középen, a jobb és a bal szélen, néha a középpályán, mai fejjel visszagondolva keresték a helyem az edzők. Még balhátvédbe is betettek, de az nagyon nem tetszett. Majd az U16-os bajnokság legvégén az egy szem balhátvédünk COVID-os lett, és Miskei Attila vezetőedző kipróbált a helyén az egyik edzésen. Valószínűleg tetszett neki, amit látott, mert utána megkérdezte, hogy vállalom-e a feladatot meccsen is. Még engem is meglepett, hogy mennyire jól éreztem magam ebben a pozícióban, nagy tér nyílt előttem hátulról megindulni, így igent mondtam. Az első meccs végén pedig azt mondta Ati bá’, hogy olyan jó teljesítményt nyújtottam, hogy még a korosztályos válogatottba is meghívhatnak. Nem a levegőbe beszélt, mert fél év múlva érkezett is a meghívó. (Azóta már az U21-es válogatottban játszik, mostanáig három mérkőzésen lépett pályára - a szerk.)
Szóval az U17-es korosztálytól kezdve balhátvédként számítanak rám, ezen a poszton figyeltek fel rám Olaszországból, jártam is Bolognában próbajátékon, ahol dicsértek, ám nem marasztaltak. De még messze nem biztos, hogy ez lesz a végső posztom, Vincze Richárd (a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója - a szerk.) többször is elmondta, hogy szerinte bal oldali belső védőként még jobb teljesítményre leszek képes. Ahhoz azonban még fel kell szednem néhány kiló izmot és rengeteg rutint, de nyitott vagyok erre a posztra is. Ráadásul Bárdos Bence és Tamás Márk kiváló példával jár előttem ezen a területen.

Demeter Milán (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián)

- Hogyan kerültél az utánpótlásból az első csapatba?
- Először Kuznyecov Szergej hívott a DVTK első csapatához a feljutást követően, eleinte csak néhány foglalkozásra. Télen viszont elvitt az edzőtáborba, tavasszal pedig már az első keret tagjaként rendre beneveztek a meccskeretbe, igaz akkor még nem kaptam játéklehetőséget. Ezzel együtt is pozitívan éltem meg ezt az időszakot, mert az edzéseken fejlődni tudtam a kiváló csapattársak között. És nyáron egészen más volt úgy menni Barcikára, hogy nem az NB III.-ból érkeztem, hanem egy fél évet az első csapattal készültem.

Demeter Milán (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián)

- Azért ne szaladjunk ennyire előre, hiszen volt némi előzmény is! Miután a DVTK és a KBSC kooperációs partner lett 2023-ban, egyik első játékosként edzettél Kazincbarcikán.
- Valóban, és sokat tanultam. Ugyanakkor azt is teljesen megértem, hogy eleinte gyanúsan méregettek a társak, hiszen nekik is új volt ez a felállás, fura lehetett, amikor néha csak a mérkőzésre érkeztünk, mégis mi ültünk a kispadon, vagy Bánhegyi Bogdán és Jurek Gábor még játszott is. Ezért a következő évben azt kértem, hogy inkább hagyományos kölcsönbe menjek Barcikára. Szinte a teljes felkészülést ott végeztem, és utána is egész héten a csapattal edzettem, ráadásul új stáb érkezett, és a játékoskeret is teljesen átalakult. Egyre több lehetőséget kaptam a bajnokikon is, így a csapat teljes jogú tagjának éreztem magam. Az “öregek” is sokat segítettek, Varga József, Lucas, Bódi Ádámmal szinte az egész évben együtt játszottunk a bal oldalon.
Számomra nagyon hasznos volt ez az év, mert sokat játszottam, és ennek köszönhetően egyre jobban teljesítettem. Hálás vagyok a két klub vezetőségének ezért a lehetőségért.

- Végül 25 meccsen léptél pályára a Merkantil Bank Ligában, és nem mellesleg a második helyen végezve története során először jutott fel a Kolorcity Kazincbarcika SC az élvonalba. Minek köszönhető ez?
- Nagyon jó volt a csapategység, Erős Gábor stábja szuper taktikát talált ki, jól állt nekünk a rövidpasszos, labdabirtokló, labdajárató stílus. Korábban játszottam két évet az NB III.-ban, de ekkor érkeztem meg a felnőtt fociba, mert képzettebbek a játékosok, és sokkal nagyobb hangsúly kerül a taktikára. Véleményem szerint az NB III. és az NB II. között nagyobb a különbség, mint az NB II. és az NB I. között.

A ZTE elleni két gólszerző: Demeter Milán és Rudi Požeg Vancaš (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián)

- És ha lúd, legyen kövér! Nem csak feljutást ünnepeltél idén tavasszal, hanem az élvonalban is debütáltál. (Ennek előfeltételeként a második félévben újfent a két klub közötti kooperáció keretében játszott a szomszédban.)
- Felejthetetlen élmény, nehéz szavakba önteni! Amíg élek, nem fogom elfelejteni, hogy hazai pályán játszottunk az MTK ellen, tele voltak a lelátók, végigjátszottam a mérkőzést, jól is ment a játék, és még nyertünk is. Hátha most hétvégén is le tudjuk győzni őket!
A következő mérkőzés már nem sikerült olyan jól, a 27. percben két sárga lappal kiállítottak. Az elsőt nem éreztem jogosnak, de ebből az esetből is tanultam, óvatosabbnak kell lenni. Életemben először kaptam piros lapot, még az utánpótlásban sem küldtek le soha idő előtt a pályáról, ezért kicsit zavarban is voltam, nem akartam elhinni, hogy ez történt velem.

- Az újpesti idénynyitót eltiltás miatt ki is hagytad, a ZTE ellen viszont ismét a kezdőcsapatban találtad magad.
- Az egész felkészülés során élveztem a szakmai stáb bizalmát, én pedig igyekeztem megmutatni, hogy mennyit fejlődtem Barcikán. Az eltiltásomat letöltve bíztam benne, hogy kezdő leszek, és meg is kaptam a bizalmat.

- Hogyan láttad belülről a mérkőzést?
- Az első félidőben jól játszottunk, a mi kezünkben volt az irányítás, igaz az ellenfélnek is volt egy 5-10 perces jó periódusa, amikor ziccereket alakítottak ki. Azonban jókor jöttek a gólok, és előnyből vártuk a folytatást. A szünet után sajnos magunkra húztuk az ellenfelet, és mivel nem sikerült a végéig kihagyás nélkül koncentrálni, elúszott a győzelem. Ezen kell változtatni, és akkor végre elkezdjük gyűjteni a pontokat is.

- Az első gólt te szerezted, közelről lőttél a kapuba. Erre mondják, hogy ott kellett lenni, de egy balhátvéd esetében ez sem teljesen természetes.
- A támadó múltamból fakadóan előszeretettel kísérem a támadásokat, amíg van erőm, megyek előre. Rudi (Rudi Požeg Vancaš - a szerk.) sokat segít, mindig mondja, hogy az adott helyzettől függően inkább menjek előre a háta mögött, és várjam az indítást, vagy éppen maradjak, és nyújtsak visszapassz opciót. És persze Vladimir Radenković  stábja is elvárja, hogy minél többször érjek be a 16-oson belülre. A gól előtt is vártam a labdát, amit Šapa (Ivan Šaponjić - a szerk.) jó erősen lőtt a lábamra, ezért nem is mertem egyérintőből ellőni, hanem a biztonság kedvéért lekezeltem, és utána passzoltam a hálóba. Hányszor elképzeltem, hogy az én nevemet kiabálják a szurkolók lelátón, ami a gól után megvalósult. Mekkora élmény volt ez is!

Demeter Milán közös gólöröme a szurkolókkal (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián)

- Nem áll meg az élet, a harmadik fordulóban az MTK vendégeként lép pályára a DVTK. Mit vársz a találkozótól?
- Bízom benne, hogy ismét helyet kapok a kezdőcsapatban, és akkor a szívem-lelkem kiteszem a pályára, ahogy korábban is. A csapattól pedig azt várom, hogy járassuk türelemmel a labdát, hiába nem nyertünk még idén, ez a tény ne nyomja rá a bélyegét a játékunkra. És akkor annak meglesz az eredménye.

- A ZTE ellen öt, az MLSZ és az NSMI ajánlása szerint fiatalnak számító játékos is pályára lépett, akik közül négyen a DVTK LSA növendékei. Könnyebb így beilleszkedni a csapatba?
- Olyannyira, hogy Komlósi Bencével együtt kezdtem a focit, és ugyan néha elváltak útjaink - amikor én korábban igazoltam Diósgyőrbe, vagy amikor ő Parmában játszott -, de összességében legalább tíz éve vagyunk csapattársak. A gondolatait is ismerem, nem is tudom, hogy hányszor álmodoztunk arról, hogy egyszer, ha nagyok leszünk, akkor majd együtt játszunk Diósgyőrben. El sem hiszem, hogy már most megvalósult!

Ivan Šaponjić és Demeter Milán közös öröme (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián)