Beharangozó 2024. október 24., csütörtök

A 9. élvonalbeli PAFC - DVTK mérkőzés következik

Legutóbb döntetlent játszott a DVTK Felcsúton. Felidézzük a két csapat közös történelmét, és bemutatjuk az ellenfelet.

A 9. élvonalbeli PAFC - DVTK mérkőzés következik


Egymás ellen

A 2013/2014-es bajnokság 7. fordulójában 2013. szeptember 14-én Székesfehárvárott fogadta az újonc Puskás Akadámia FC az Ivan Radoš - Vági András, Vadász Viktor, Kádár Tamás, Senad Husić - Zoran Kostić (Gosztonyi András, 56.) , Mohamadou Abdourman, Elek Ákos (Augusto Batioja a 34.), Barczi Dávid - Tisza Tibor (Bacsa Patrik, 73.), Futács Márkó összeállítású DVTK-t.

A mérkőzésre kilátogató 300 néző két hazai kiállítást és két diósgyőri gólt láthatott. Először Futács Márkó lőtte meg élete első diósgyőri bajnoki gólját, majd Bacsa Patrik szerzett csodagólt sarokkal, így a DVTK magabiztosan hozta el a 3 pontot az újonctól.


A 2014/2015-ös bajnokságban hiába próbálkozott a DVTK, nem sikerült gólt lőni a felcsúti vendégszektort zsúfolásig megtöltő szurkolók bánatára, míg a hazaiak egyszer betaláltak, így Felcsúton maradt a három pont. Szivics Tomiszláv az Antal Botond - Dražen Okuka, Szalai Vilmos, Kádár Tamás, Senad Husić - Lazar Marjanović, Egerszegi Tamás (Barczi Dávid, 80.), Elek Ákos, Gosztonyi András (Bognár István, 73.) - Takács Tamás (Bacsa Patrik, 73.), Georges Griffiths összállításban küldte pályára a csapatot.


2016. február 13.-án a hazaiak a találkozó 3. percében büntetőből szereztek vezetést, majd a DVTK hatalmas erőket mozgatott meg az egyenlítésért, de nem sikerült betalálni az ellenfél kapujába. Egervári Sándor vezetőedző a Ivan Radoš - Dražen Okuka, Lipták Zoltán, Kovács Gábor, Nemes Milán - Manjrekar James (Bacsa Patrik, 46.), Elek Ákos - Barczi Dávid, Bognár István (Egerszegi Tamás, 85.), Koman Vladimir - Novothny SOma (Georges Griffiths, 63.) csapatot küldte pályára.


Az OTP Bank Liga 2017/2018 évi kiírásának 16. fordulójában Felcsúton nem esett gól a PAFC - DVTK mérkőzés első félidejében. A második játékrészben a hazaiak egyszer eredményesek tudtak lenni, míg a másik oldalon minden lövés, fejes elakadt. Bódog Tamás az Antal Botond - Eperjesi Gábor, Dejan Karan, Tamás Márk, Forgács Dávid (Szarka Ákos, 71.) - Diego Vela, Busai Attila, Kocsis Gergő (Nono, 62.), Óvári Zsolt - Ugrai Roland, Nikolaos Ioannidis összetételű csapatnak szavazott bizalmat.


A 2018/2019-es bajnokság 13. fordulójában az első félidőben nem esett gól a PAFC - DVTK mérkőzésen. A második játékrészben a hazaiak vezetését Tajti Mátyás egy szép találattal gyorsan kiegyenlítette, azonban a pályafutását utána Diósgyőrben folytató Hegedűs János kivételesen jól eltalált szabadrúgásával mégis a hazaik gyűjtötték be a pontokat. Ekkor még Felcsúton játszott Branislav Danilović is. Fernando Fernández vezetőedző az Antal Botond - Dušan Brković, Dejan Karan, Tamás Márk - Serhii Shestakov (Nagy Tibor, 90.), Szabó Bence, Márkvárt Dávid, Tajti Mátyás, Martin Juhar - Florent Hasani (Vernes Richárd, 75.), Branko Mihajlović (Bacsa Patrik, 65.) csapatot küldte pályára.


Az OTP Bank Liga 2019/2020 évi kiírásában is egyszer játszott a DVTK Felcsúton, és egy ponttal gazdagabban tért haza. Az első félidőben csak a sárga lapok potyogtak, gól nem esett. A szünet után a hazaiak gyorsan vezetést szereztek, amit Iszlai Bence büntetőből egyenlített ki. A folytatásban előbb létszám-, majd gólelőnybe került a DVTK a debütáló Molnár Gábor találatával. A lefújás előtt végül a hazaiak egy lesgóllal egyenlíteni tudtak. Feczkó Tamás a Branislav Danilović - Vági András, Polgár Kristóf, Dušan Brković, Tamás Márk - Márkvárt Dávid, Iszlai Bence - Kiss Tamás (Florent Hasani, 59.), Rui Pedro (Molnár Gábor, 65.), José Cortés (Korbély Kristóf, 85.) - Haris Tabaković összetételű csapatot küldte pályára.


Ez követően 2021. februárjában találkozott a két csapat Felcsúton, és a hazaiak nyertek 2-0-ra. Az első félidő közepén egy diósgyőri labdavesztést követő gyors ellentámadásból szerzett vezetést a PAFC. A második játékrészben a hazaiak büntetőből duplázták meg az előnyüket, majd a folytatásban a DVTK egyre több energiát mozgósított a támadásban, míg a hazaiak kontrákra éptettek. A hajrá ismét a felcsútiaké volt, de az eredmény már nem változott.  Zoran Zekić vezetőedző az Antal Botond - Serhii Shestakov (Stefan Dražić, 56.), Goran Milović, Vinko Soldo, Luka Marin (Hysen Memolla, 56.) - Márkvárt Dávid, Augusto Max (Hegedűs János, 66.) - Alen Grgić, Molnár Gábor (Asmir Suljić, 46.), Gheorghe Grozav (Iszlai Bence, 46.) - David Vaněček csapatot küldte pályára.


Az OTP Bank Liga 2023/2024 évi kiírásában is egyszer járt a DVTK Felcsúton. Az első félidőben a DVTK rendkívül türelmesen játszott, míg a hazaiak kontrára vártak. A második félidő közepén változott meg a játék képe, amikor a felcsútiak egyre inkább támadóan léptek fel, így több tér nyílt a diósgyőriek előtt, és több veszélyes támadást is vezettek. A hajrában a győzelemért mentek a Testgyakorlók, de ezen a délutánon végül nem esett gól egyik oldalon sem.

Puskás Akadémia FC - Diósgyőri VTK 0-0

PAFC: Markek Tamás - Quentin Maceiras, Wojciech Golla, Patrizio Stronati, Nagy Zsolt - Corbu Marius, Artem Favorov - Mikael Soisalo (Luciano Slagveer, 66.), Gruber Zsombor (Jakov Puljić, 66.), Jonathan Levi (Komáromi György, 66.) - Lamin Colley (Jakub Plšek, 46.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
DVTK: Artem Odyntsov - Gera Dániel, Bozhidar Chorbadzhiyski, Alexander Vallejo, Bitok Stephen - Vladislav Klimovich (Bényei Ágoston, 72.), Holdampf Gergő, Rudi Požeg Vancaš (Francisco Feuillassier, 82.) - Pernambuco (Lukács Dániel, 82.), Bright Edomwonyi (Argyris Kampetsis, 68.), Elton Acolatse (Jérémie Obounet, 68.). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.
 


PAFC - DVTK bajnoki mérkőzések

  1. 2013/2014 (Székesfehérvár)
    2013.09.14. PAFC - DVTK 0-2 G.: Futács Márkó, Bacsa Patrik
  2. 2014/2015 
    2014.11.19. PAFC - DVTK 1-0
  3. 2015/2016 (2. kör)
    2016.02.13. PAFC - DVTK 1-0
  4. 2017/2018 (2. kör)
    2017.11.18 PAFC - DVTK 1-0
  5. 2018/2019 (2. kör)
    2018.11.03. PAFC - DVTK 2-1 G.: Tajti Mátyás
  6. 2019/2020 (2. kör)
    2020.02.05. PAFC - DVTK 2-2 G.: Iszlai Bence, Molnár Gábor
  7. 2020/2021 (2. kör)
    2021.02.03. PAFC - DVTK 2-0
  8. 2023/2024 (2. kör)
    2023.11.04. PAFC - DVTK 0-0

Idegenbeli örökmérleg: 8 mérkőzés 1 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség, 5 szerzett, 9 kapott gól.

Puskás Akadémia FC

Alapítva: 2005
Először az élvonalban: 2013/2014
Legjobb bajnoki eredmény: 2. helyezés (2020/2021)
Élvonalban töltött évek: 8 év
Folyamatosan az élvonalban: 2017 óta

A Budapesttől 40 kilométerre nyugatra fekvő felcsúti labdarúgó utánpótlás-nevelő központot a legendás névadó, Puskás Ferenc 80. születésnapján, 2007. április 1-jén avatták fel ünnepélyesen.

Az akadémia a Videoton FC utánpótláscsapataként Videoton-Puskás Akadémia néven 2010-ben már az NB II. Nyugati-csoportjában szerepelt, majd az akadémia "levált" a Videoton FC-ről és Puskás Akadémia FC néven önálló klubként folytatta szereplését az NB II.-ben.

A 2012/2013-as bajnokságban Benczés Miklós irányításával feljutottak az élvonalba. Az első évükben sikerült teljesíteniük minden újonc minimum tervét, a 2015/2016-os idényben viszont kiestek, azonban egyből sikerült visszajutni. A legutóbbi öt idényből négyszer a dobogón végeztek (a 2020/2021-es bajnokságban nyert ezüstérem a csúcs), legutóbb is a 3. helyet szerezték meg.

OTP Bank Liga 2024/2025

Összesített tabella (teljes tabella)
2. Puskás Akadémia FC 9 7 0 2 16-8 8 21
6. Diósgyőri VTK 10 4 3 3 9-10 -1 15

Hazai tabella (teljes tabella)
1. Puskás Akadémia FC 5 5 0 0 10-2 8 15
5. Diósgyőri VTK 6 2 2 2 5-7 -2 8

Idegenbeli tabella (teljes tabella)
3. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 4-3 1 7
6. Puskás Akadémia FC 4 2 0 2 6-6 0 6

Formatabella (teljes tabella)

5 mérkőzés után
5. Puskás Akadémia FC 5 3 0 2 8-5 3 9
7. Diósgyőri VTK 5 2 2 1 4-3 1 8

Eredmények

  1. forduló: Újpest - PAFC 1-2
  2. forduló: PAFC - ZTE 2-1
  3. forduló: PAFC - NYSFC 3-1
  4. forduló: PAFC - MTK 1-0
  5. forduló: ETO - PAFC (2024.12.04.)
  6. forduló: Paks - PAFC 2-1
  7. forduló: PAFC - Fehérvár 3-0
  8. forduló: FTC - PAFC 3-0
  9. forduló: PAFC - DVSC 1-0
  10. forduló: KTE - PAFC 0-3
  11. forduló: PAFC - DVTK (2024.10.26.)

A KTE elleni bajnoki találkozón ebben az összeállításban játszottak: Pécsi Ármin - Quentin Maceiras, Wojciech Golla, Patrizio Stronati, Nagy Zsolt - Szolnoki Roland (Mondovics Kevin, 81.), Artem Favorov - Mikael Soisalo, Urho Nissilä (Vékony Bence, 89.), Jonathan Levi (Jakub Plšek, 63.) - Lamin Colley (Laros Duarte 63.).

Házi góllövőlista

4 gólos
Lamin Colley

3 gólos
Jonathan Levi

2 gólos
Komáromi György (időközben eligazolt)
Nagy Zsolt
Urho Nissilä
Jakub Plšek

1 gólos
Wojciech Golla

Sárga lapok

3 sárga lap
Lamin Colley
Artem Favorov
Quentin Maceiras

2 sárga lap
Urho Nissilä
Szolnoki Roland

Piros lapok

1 piros lap
-

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Laros Duarte (zöld-foki szigeteki-holland, FC Groningen)
Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd - kölcsönbe)
Kocsis Dominik (Tiszakécske - kölcsönből vissza)

Távozott
Auerbach Martin (BMTE)
Batik Bence (DVSC)
Bévárdi Zsombor (Bp. Honvéd - kölcsönbe)
Corbu Marius (román-magyar, APOEL FC)
Farkas Bendegúz (Nyíregyháza - kölcsönbe)
Kern Martin (Sturm Graz)
Komáromi György (NK Maribor)
Luciano Slagveer (holland-suriname-i)

A PAFC játékoskerete

Kapusok
Lehoczki Bendegúz (HUN) 2006.12.28. 72
Markek Tamás (HUN) 1991.08.30. 24
Pécsi Ármin (HUN) 2005.02.24. 91

Mezőnyjátékosok
Colley, Lamin (GAM, ENG) 1993.07.05. 9
Duarte, Laros (CPV, NED) 1997.02.28. 6
Dusinszki Szabolcs (HUN) 2005.08.06. 44
Favorov, Artem (UKR) 1994.03.19. 19
Golla, Wojciech (POL) 1992.01.12. 14
Kerezsi Zalán (HUN) 2003.07.17. 99
Kocsis Dominik (HUN) 2004.02.21. 8
Levi, Jonathan (SWE) 1996.01.23. 10
Maceiras, Quentin (SUI, ESP) 1995.10.10. 23
Markgráf Ákos (HUN) 2005.06.30. 66
Mondovics Kevin (HUN) 2007.03.14. 77
Nagy Zsolt (HUN) 1993.05.25. 25
Nissilä, Urho (FIN) 1996.04.04. 16
Ormonde-Ottewill, Brandon (ENG) 1995.12.21. 33
Pál Barna (HUN) 2007.02.11. 76
Plšek, Jakub (CZE) 1993.12.13. 15
Puljić, Jakov (CRO) 1993.08.04. 21
Soisalo, Mikael (FIN) 1998.04.24. 20
Stronati, Patrizio (ITA, CZE) 1994.11.17. 17
Szolnoki Roland (HUN) 1992.01.21. 22
Tyshchuk, Artem (UKR) 2007.01.11. 11
Vékony Bence (HUN) 2005.11.12. 88
Vitályos Viktor (HUN) 2007.07.18. 55

Vezetőedző

Az OTP Bank Liga legrégebb óta folyamatosan hivatalban lévő vezetőedzője, az 51 éves felvidéki magyar, az immár magyar állampolgársággal is rendelkező Hornyák Zsolt ül a PAFC kispadján. Labdarúgóként három alkalommal szerepelt a szlovák válogatottban, nyert csehszlovák és ötször szlovák bajnoki címet, valamint szlovák kupát. Edzői karrierét Örményországban két szuperkupával és egy bajnoki címmel kezdte, később az orosz Dynamo Vladivostok és a cseh Slovan Liberec csapatát irányította, 2019 nyarától a PAFC vezetőedzője.

A helyszín

Pancho Aréna
8086 Felcsút, Fő u. 176.