Bognár Tamás fújja a sípot
Elkészült az OTP Bank Liga 23. fordulójának játékvezetői küldése. A Vasas - DVTK találkozó játékvezetője Bognár Tamás lesz. Asszisztensei az oldalvonal mellett Buzás Balázs és Szert Balázs, míg az alapvonalon Erdős József és Takács János lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Varga Gábor látja el.
.jpeg)
A 39 éves Bognár Tamás sárvári illetőségű hivatásos játékvezető. A játékvezetői vizsgát 1995-ben tette le, ezt követően Vas megyében, mint gyakorló játékvezető, különböző labdarúgó bajnokságokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. 2006-ban mutakozott be az élvonalban egy Kaposvár - Pápa mérkőzésen. 2009. év eleje óta pedig FIFA-kerettag is.
Bognár Tamás volt a játékvezetője az idénnyitó Vasas - DVTK találkozónak is, emellett az évzáró DVTK - DVSC összecsapáson bíráskodott.
Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető működik közre. Bognár Tamás segítői az oldalvonalnál Buzás Balázs és Szert Balázs, az alapvonal mögött Erdős József és Takács János lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Varga Gábor látja el.
Bognár Tamás játékvezetése mellett lejátszott mérkőzéseink
2017/2018
2017. július 16. Vasas - DVTK 0-2
2017. december 9. DVTK - DVSC 3-2
2016/2017
2017. április 22. Paks - DVTK 0-1
2017. április 11. DVTK - Honvéd 2-0
2016. szeptember 17. DVTK - Mezőkövesd 1-1
2016. július 30. FTC - DVTK 6-2
2015/2016
2016. április 02. Békéscsaba - DVTK 0-0
2015. augusztus 29. DVTK - Újpest 2-1
2014/2015
2014. december 07. DVTK - Újpest 2-1
2014. szeptember 28. Videoton - DVTK 2-1
2014. augusztus 17. DVTK - KTE 2-1
2014. július 27. DVTK - PAFC 2-1
2013/2014
2014. június 1. Videoton - DVTK 1-1
2013. december 7. MTK - DVTK 2-2
2013. október 5. DVTK - Mezőkövesd 5-0
2013. augusztus 3. DVTK - MTK 2-2
2012/2013
2013. május 10. Kaposvár - DVTK 1-1
2013. április 16. Siófok - DVTK 3-0
2012. szeptember 21. DVTK - Paks 1-0
2011/2012
2012. május 13. DVTK - Honvéd 2-1
2010/2011
2011. április 17. Nyíregyháza - DVTK 2-3
2009/2010
2010. március 14. Újpest - DVTK 4-1
2009. július 25. DVTK - DVSC 1-0
2007/2008
2008. március 17. MTK - DVTK 1-1
2006/2007
2006. december 4. Újpest - DVTK 0-3
2005/2006
2006. május 13. ZTE - DVTK 2-0
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2017/2018)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|
1. |
Bognár Tamás |
Kóbor Péter |
Király Krisztián |
Solymosi Péter | Szilasi Szabolcs |
Huszár Balázs |
2. |
Solymosi Péter |
Albert István |
Buzás Balázs |
Bognár Tamás |
Vad II István |
Medovarszki János |
3. |
Farkas Ádám |
Berettyán Péter |
Horváth Róbert |
Szabó Zsolt |
Szilasi Szabolcs |
Varga Gábor |
4. |
Pintér Csaba |
Ring György |
Király Krisztián |
Berke Balázs |
Takács János |
Huszár Balázs |
5. |
Iványi Zoltán |
Buzás Balázs |
Medovarszki János | Vad II István |
Karakó Ferenc |
Horváth Róbert |
6. |
Vad II István |
Albert István |
Berettyán Péter |
Berke Balázs | Szabó Zsolt |
Georgiou Theodoros |
7. |
Andó-Szabó Sándor | Király Krisztián |
Szert Balázs |
Iványi Zoltán | Németh Ádám | Medovarszki János |
8. |
Berke Balázs |
Georgiou Theodoros | Kóbor Péter |
Molnár Attila |
Vad II István |
Becséri Gergely |
9. |
Solymosi Péter |
Farkas Balázs |
Becséri Gergely |
Szőts Gergely |
Gyarmati II Tibor | Lémon Oszkár |
10. |
Szabó Zsolt |
Lémon Oszkár |
Horváth Róbert |
Berke Balázs |
Takács János |
Szalai Dániel |
11. |
Farkas Ádám |
Huszár Balázs |
Varga Gábor |
Németh Ádám |
Takács János |
ifj. Tóth Vencel |
12 | Pintér Csaba | Berettyán Péter | Kóbor Péter | Karakó Ferenc | Gyarmati II Tibor | Huszár Balázs |
13. | Szabó Zsolt | ifj. Tóth Vencel | Szalai Balázs | Farkas Ádám | Molnár Attila | Horváth Róbert |
14. | Karakó Ferenc | Varga Gábor | Bertalan Dávid | Szőts Gergely | Németh Ádám | Szert Balázs |
15. | Farkas Ádám | Lémon Oszkár | Szalai Dániel | Szabó Zsolt | Zierkelbach Péter | Vígh-Tarsonyi Gergő |
16. | Andó-Szabó Sándor | Albert István | Berettyán Péter | Szilasi Szabolcs | Lovas László | Huszár Balázs |
17. | Pintér Csaba | Ring György | ifj. Tóth Vencel | Takács János | Zierkelbach Péter | Szalai Balázs |
18. | Szabó Zsolt | Király Krisztián | Szécsényi István | Berke Balázs | ifj. Gyarmati II Tibor | Vígh-Tarsonyi Gergő |
19. | Bognár Tamás | Buzás Balázs | Kóbor Péter | Szilasi Szabolcs | Zierkelbach Péter | Farkas Balázs |
20. | Solymosi Péter | Berettyán Péter | Király Krisztián | Szilasi Szabolcs | Barna Gábor | Huszár Balázs |
21. | Farkas Ádám | Ring György | Becséri Dániel | Szabó Zsolt | Takács János | Vígh-Tarsonyi Gergő |
22. | Vad II István | ifj. Tóth Vencel | Albert István | Andó-Szabó Sándor | Molnár Attila | Berettyán Péter |
23. | Bognár Tamás | Buzás Balázs | Szert Balázs | Erdős József | Takács János | Varga Gábor |